Összművészeti nyílt napra mentünk a Szatmárnémetitől 12 kilométerre található településre és egy csodálatos rendezvényhelyszínt fedeztünk fel: a Berenczei-Kováts Kúriát, melynek örökösei rendkívül szimpatikus módon próbálják az épületet és udvarát újra a köz szolgálatába állítani.

Szombat délután verőfényes napsütésben érkeztünk meg a szatmári megyeszékhelytől pár perc autóútra található Sándorhomokra, hogy részt vegyünk a Múzsák Homokon összművészeti nyílt napon, ahol az érdeklődők kreatív szövegírásból erősíthették tudásukat, festhettek vagy zenélhettek.

A lényeg, hogy mindenki elengedhette magát, a helyből ihletet merítve alkothatott. Mert igen, a hely az, ami alkotó energiával tölti fel itt az embert. A helyszín egy egykori nemesi kúria volt, hatalmas, nagyjából három hektáros udvarral, melynek egy részét a hétvégén oldtimer autók és büszke tulajdonosaik foglalták el, ezzel is újabb érdeklődőket kicsalogatva a Kúriához.

Az épület előtt Gönczy Tamás, szatmári, Kolozsváron élő fotós fogad – a nagymamája, Gönczy Ágáth a tulajdonosa az uradalmi birtoknak, melyet most Tamás és barátai próbálnak élettel megtölteni, különböző rendezvényeket szervezve a ide. A munkájuk pedig sikeresnek mondható, a résztvevők száma eseményről eseményre duplázódik. Az ő vezetésével járjuk be az épületet és környékét is. Az épület nincs jó állapotban, bár romosnak sem mondható – nagyjából 1,5-2 millió euróra lenne szükség a felújításához, erre folyamatosan keresik a pályázati lehetőséget.

Kis kúriatörténet

Kováts Eduárd az 1860-as években a régi kúria helyén újat építtetett a kor egyik leghíresebb építészével, Ybl Miklóssal, aki az építkezés ideje alatt a család vendége volt. Mivel a kúria az idő múlásával a család számára kicsinek bizonyult, 1912-ben két új szárnnyal és egy toronnyal bővítették ki a már meglévő épületet, majd 1923-ban nyerte el végső formáját az teraszos feljáróval és a hátsó lépcsővel.

Az 1940-es években a kúriában idősebb Berenczei-Kováts Sándor élt családjával. Sándor testvére, Miklós (az út túloldalán elhelyezkedő kúria tulajdonosa, mely a helyi önkormányzat tulajdona lett és hamarosan felújításra kerül) Szatmár vármegye királyi és császári kamarásai voltak. Ezt a nemesi rangot az különböztette meg a grófságtól illetve báróságtól, hogy míg az utóbbiakat pénzért is meg lehetett vásárolni, a kamarásoknak igazolniuk kellett, hogy 16 nemesi őssel rendelkeznek, azaz nyolc az anyai, és nyolc az apai ágról.

Földbirtokos lévén a falubeliek nagy többsége részesedés ellenében neki dolgozott, így a falu minden lakosa ismerte és hozzá fordultak kisebb-nagyobb problémáikkal egyaránt. A szájhagyomány alapján őt a „falu atyjának" nevezték. Sőt – a falubeliek tiszteletük jeléül a 1908. május 11-én a település nevét Homokról Sándorhomokra változtatták.

A nemesi A család tulajdonában 1949. március 3-ig maradt a kúria, amikor az ott lakókat kilakoltatták, az épületet pedig államosították. Eleinte határőr állomásként használták, hiszen a település a magyar, román, ukrán hármashatár mellett fekszik. Később fogdaként is funkcionált, illetve óvodának, majd iskolának adott otthont. Az épület az 1990-es évek közepén került vissza a család tulajdonába, de még kilenc évig így is itt működött a magyar iskola a tulajdonosok beleegyezésével, hogy ne kelljen a magyar tanulóknak más településre bejárniuk, míg az új iskolaépület felépül.

Megtölteni élettel

Vissza a jelenbe. A kúria termeit járva sokszor elbizonytalanodunk: a korhűen berendezett szobák és a család történetét bemutató fotókon túl néha úgy érezzük, a nyolcvanas évek iskolájában járunk. A tulajdonosok megtartották az ajtókon a feliratokat, így hol a nyolcadik osztály termébe térünk be, ami konyha volt egykoron, hol a tornateremben nézünk egy kiállítást, ami annak idején a nemesi család ebédlője volt.

„A családunk mindig úgy gondolta, hogy a köz érdekében kell léteznie, működnie az épületnek, ezért nem lakoltatták ki annak idején az iskolát sem, ezért próbáljuk újra a szatmári tudatba visszahoni a kúriát, mint helyszínt, mint látnivalót. Ezért szerveztünk itt már több rendezvényt: tavaszi sportnapot gyerekeknek, csillaghullást-néző éjszakát, itt ünnepeltük a nap-éj egyenlőséget, hogy csak pár eseményt említsek. Egy kolozsvári konyhában törjük a fejünket Banga Szilárd és Szénás Zalán barátommal, hogy milyen rendhagyó rendezvényt szervezhetnénk ide. Szerencsére az ötletek megvalósításában testvérem Balázs is besegít, és lelkes szervezőcsapat alakult ki szatmári fiatalokból. Sőt, a résztvevők is szép közösséget alkotnak, vannak családok, akik az első rendezvény óta folyamatosan visszatérő vendégek” – magyarázza Tamás.

Belevetettük magunkat a művészetbe

Mint már említettem, a tágas hátsó udvaron oldtimerek sorakoztak, időnként egy lovasszekért tűnt fel, körbekocsikáztatva a gyerekeket. Az épület előtt, ahol Kováts Sándor és Ambrózy Sára (szintén a nemesi család tagja) életnagyságú figurája és felesége fogadja a kúriába lépőket, fiatalok húst sütöttek, jól érezték magukat. Az egyik teremben zajlott a kreatív írás műhely, egy másik szegletben akár egészen fiatalok is ecsetet vehettek kezükbe és alkothattak.

Az egykori tornateremben grafikák láthatók, Odry Szilvia munkái. A délszláv háborúban nevelkedett alkotó műveiben a választ keresi arra, hogyan változik emberi viselkedés, a személyiség magja a külső hatásokra, a képeket található szinte olvashatatlan tükör-feliratok pedig Magyarországon töltött éveiből származnak, amikor egy nyelvet beszéltek diáktársaikkal, de mégsem mindig értették egymást. A tornateremben egy installáció is látható: az alkotó a Himalájában átélt impulzusoknak adott teret - pontosabban engedte a kezeit alkotni -, ahol iskolát épített más önkéntesekkel. Később a zenészek is összeálltak, ismert blues-dallamok csendültek fel, miközben a szervezők már a következő eseményekre koncentrálnak.

„A terveink szerint idén augusztusban újra lesz hullócsillag-nézés, szeptemberben pedig szeretnénk a nap-éj egyenlőség alkalmából is összegyűlni a kúriánál. A többi rendezvény pedig ötletek függvényében következik” – mondja Gönczy Tamás.

A Kováts család legrégebben ismert ősei 1770 körül telepedtek Homokra, amikor Kováts István területeket vásárolt a szatmári jezsuiták szekularizált birtokaiból, többek között Homokon, Berenczén és Udvariban.

Kováts Sándort komoly és megfontolt emberként tartotta számon a falu, történeteket inkább a bátyjáról, Kováts Miklósról őriznek. A faluban még ma is érdekességként emlegetik egyes cselekedeteit, mint például télen a hóban, nyáron pedig csalánban való fürdését. Lehet ezzel szerzett magának olyan edzettséget, hogy télen is csak kiskabátban „korzózott", ezt akkoriban mindenki kuriózumként tartotta számon.