Kihívás sepsiszentgyörgyieknek: spóroljanak a víz-, villany- és gázfogyasztással

Januárban energiatakarékoskodási kihívást fogalmazott meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Ifjúsági Irodája. A tavaly ősszel indított „effACT” nevű program keretében minden hónapban megfogalmaznak egy kihívást a sepsiszentgyörgyi lakosok felé, amelynek teljesítése által olyan szokásokat építhetnek be az életvitelükbe, amelyek visszafogják a pazarlást, átgondoltabbá teszik a mindennapokat. Az effACT kihívásoktól azt remélik, hogy kialakul egy olyan közösség, amelynek tagjai kiemelten figyelnek az ember- és természetbarát tevékenységekre és életvitelre.

Az „effACT” mozgalom Facebook oldalán megfogalmazott kihívás szerint januárban az energiatakarékosságot ösztönzik olyan módon, hogy az megjelenjen a résztvevők számláin is. „Ne pazaroljuk feleslegesen a vizet, a gázt és az elektromos áramot! Kis odafigyeléssel sokat változtathatunk az energiafogyasztási szokásainkon: rövidebb zuhanyozásokkal, a szél és napfény kihasználásával, vagy akár főzési, mosogatási tevékenységek optimalizálásával”, fogalmazta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Ifjúsági Irodája, amely arra kéri a kihívásban résztvevőket, hogy az energiatakarékoskodási akcióba vonják be családjaikat is és mutassák meg nekik, hogy minimális áldozatokkal mekkora változásokat lehet elérni. A kihíváshoz csatlakozó sepsiszentgyörgyieknek január végén majd összehasonlítják az aktuális és az előző hónap számláit.

Fotók: „effACT” mozgalom

Sepsiszentgyörgyön a januári az ötödik kihívás a tavaly szeptemberben indított „effAct” program keretében. Az eddigi akciók egyrészt a városi mobilitás ösztönzésére és a környezetszennyezés csökkentésére összpontosítottak az autózásról való lemondással és alternatív közlekedési eszközök használatával. Emellett megfogalmaztak kihívásokat a szelektív hulladékgyűjtésre és újrahasznosításra, a felesleges ruhák vásárlásának leállítására és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre vonatkozóan is.

A szervezők az akció Facebook oldalán lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek, hogy tapasztalatokat cserélhessenek egymással, és friss információkat is kaphatnak a program újdonságairól.

Az effAct minden hónapban egy újabb kihívás köré összpontosul, amelynek célja, hogy a változó tematikák és kihívások segítségével a sepsiszentgyörgyiek tudatosabb életformát alakíthassanak ki.

(Nyitókép: Molnár Boglárka)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?