Kevesebben vonatoztak az első félévben, és lassultak is a járatok (SZAVAZZ!)

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) összesített adatai szerint 2024 első félévében 35,54 millióan utaztak vonattal, három százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. 35,299 millióan közülük az országon belül utaztak, míg 141 ezren nemzetközi utazást tettek vonattal. A vasúti áruszállítás szintén visszaesett.

A vasúti személyszállítás az év első hat hónapjában a teljes személyszállítás 16,6%-át tette ki, amit messze meghalad 77,5%-os arányával a közúti szállítás.

Szavazó

Szerinted mit kellene leginkább a hazai vasúti személyszállításban változtatni, javítani, hogy vonzóbb legyen vonattal utazni?

Szavazás eredménye
Szavazás eredménye

Ami a vasúti áruszállítást illeti, a volumen 9,8%-kal csökkent 2023 első félévéhez képest, és csak a nemzetközi szállításban regisztráltak 2,7%-os növekedést. Összesen 21,905 millió tonna árut szállítottak, ennek 78,5%-át belföldre. Legnagyobb arányban kokszot, finomított kőolajtermékeket (23,7%), szenet és barnaszenet; kőolajat és földgázt (17,9%) szállítottak.

Illusztráció | Fotó forrása: a CFR Marfă Facebook-oldala

Az INS szerint a vasúti szállításban a járműpark kihasználtságának legtöbb műszaki-gazdasági mutatója 2023 első félévéhez képest visszaesésről tanúskodik, pozitív elmozdulás csak a tehervagonok átlagos üzemidejénél volt tapasztalható, amely 16,8%-kal nőtt.

2023 első hat hónapjához képest csökkentést regisztráltak a következő mutatók esetében: 13,2%-os csökkenést az áruszállításban használt mozdonyok napi mozgásában (km/nap), és 12%-os csökkenést jegyeztek a CFR-hálózaton közlekedő megrakott kocsik száma tekintetében. Még a sebességük is csökkent az áruszállító vonatoknak 8%-kal átlagban. Külföldről érkező megrakott kocsi is kevesebb volt 6,5%-kal. A tehervagonok átlagos bruttó tömege (tonna/vonat) 5,8%-os csökkenést mutat, és a tehervagonok átlagos napi útja (km/nap) 4,4%-os csökkenést. A sebesség a személyvonatok esetében is csökkent átlagosan 3,1%-kal.

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?