FRISSÍTVE - Kétéves „összeszokási szabadság” jár az örökbefogadónak

Döntő házként fogadta el a képviselőház kedden azt a törvénytervezetet, amely alapján egy évről két évre növelik az összeszokási szabadság idejét örökbefogadások esetén.

Illusztráció | Fotó: PixabayA képviselők 251 támogató szavazattal fogadták el a tervezetet, 13-an tartózkodtak, ketten ellene szavaztak. Az örökbefogadást szabályozó 2004/273-as törvényt módosító jogszabálytervezet értelmében két évig terjedő összeszokási szabadságra és havi juttatásra lesz jogosult a gyermeket örökbefogadó szülő.

Ion Alin Dan Ignat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője köszönetet mondott minden törvényhozónak, aki támogatta a javaslatot. Az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Antonio Andruşceac arról számolt be, hogy eleinte a munkaügyi bizottság egyes tagjainak ellenállásába ütközött a tervezet, mert „nem mindenki akarta megérteni, hogy nehezen beilleszkedő, esetenként pedig fogyatékkal élő gyerekekről van szó, és nem elég egy év helyrehozni, amit a társadalom elrontott”. Andruşceac hozzátette, a nehezen beilleszkedő gyerekeknek szükségük van arra, hogy két éven át a szülők fokozott figyelme irányuljon rájuk.

A tervezetet a szenátus korábban már elfogadta. A törvény az elnöki kihirdetés és a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után lép érvénybe.

FRISSÍTÉS: „A közösséget akkor tudjuk a legjobban erősíteni, ha a kormányzás eszközeit az identitás erősítése mellett a család erősítésére fordítjuk. Nekünk a családok és gyermekek biztonsága mindent felülír. Romániában 5.410 gyerek vár arra, hogy békés családban nőhessen fel. Minden gyereknek joga van arra, hogy biztonságban, szeretetteljes környezetben élhessen. Az RMDSZ munkájának köszönhetően egy újabb intézkedéssel sikerült ezt elősegíteni, hiszen az eddigi egy év helyett két évet tölthet otthon a szülő örökbefogadott gyermeke mellett” – nyilatkozta Csép Éva-Andrea, Maros megyei parlamenti képviselő, a munkaügyi és szociális védelmi bizottság alelnöke.

Két évvel ezelőtt az RMDSZ parlamenti munkájának eredményeként sikerült könnyíteni az örökbefogadási folyamaton, egyszerűsíteni a procedúrákat és egyenlő bánásmódban részesíteni a biológiai és örökbefogadó szülőket egyaránt. Ezeknek a módosításoknak köszönhetően egyik kiemelkedő megvalósítás például az összeszokási szabadság idején kapott juttatás, amit hasonlóan számolnak ki a gyermeknevelési szabadságon lévő szülők juttatásával: az elmúlt két év, de nem kevesebb, mint 12 hónap átlagjövedelmének a 85 százalékát kapják az örökbefogadó szülők.

„A gyermek érdeke az elsődleges, az, hogy egészséges környezetben fejlődjön, nevelkedjen és figyeljenek rá. Az általunk megszavazott kezdeményezéssel ezentúl a biológiai szülőkhöz hasonlóan két évig az örökbefogadó szülő is ugyanazokban a jogokban és juttatásokban részesül” – emelte ki Csép Éva-Andrea.

Kapcsolódók

Kimaradt?