Két új minisztérium létrehozásában egyeztek meg a koalícióra lépő pártok

Két új minisztérium létrehozásában egyeztek meg vasárnap a kormánykoalícióra készülő pártok, az egyik a turizmusért és a vállalkozásokért, a másik a családért és az ifjúságért felelne, jelentette be a kormányalakítási tárgyalások utolsó, vasárnapi fordulója után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

„Vasárnap lezártuk a koalíciós tárgyalásokat a PSD-vel, a PNL-vel, valamint a Nemzeti Kisebbségek Parlamenti Frakciójával. Elkészült a kormányprogram, a koalíció működését szabályozó politikai megállapodás, és megegyeztünk a kormány struktúrájáról is. Az új kormányban lesz két új minisztérium, a turizmusért és a vállalkozásokért felelős minisztérium, valamint a családokért és ifjúságért felelős szaktárca. Románia demográfiai gondokkal küzd, új családtámogatási politikára van szükség, ezért mi kezdeményeztük és támogattuk azt, hogy létrejöjjön egy családokért felelős minisztérium” – írta Facebook-oldalán Kelemen Hunor.

A vasárnapi tárgyalásokon a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az államtitkári funkciók szétosztásával kapcsolatban is megállapodott, írja a News.ro. Parlamenti arányuknak megfelelően a PSD 42 államtitkári pozíciót, a PNL 34-et kap – 13-al kevesebbet, mint eddig –, az RMDSZ-nek pedig továbbra is 8 államtitkára lesz a kormányban.

Az új kormánykoalíció hivatalossá válása után változik majd a parlamenti bizottságok vezetősége is: azokat a bizottságokat, amelyeket eddig a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői vezettek, a PNL és az RMDSZ osztja fel egymás között.

A kormányt a PNL és a PSD miniszterelnöke felváltva vezeti majd, egyenként másfél évig. Nicolae Ciucă, a PNL miniszterelnök-jelöltje vasárnap elmondta, hogy a miniszterek listája a pozícióba kerülő kormányfő személyétől függ, a Szállításügyi- és a Pénzügyminisztérium, valamint a Kormányfőtitkárság annál a pártnál marad, aki épp nem ad miniszterelnököt. Hozzátette, hogy elképzelhető, hogy a miniszterelnök-váltásnál a miniszterek személye is megváltozik.

Nicolae Ciucă, a PNL miniszterelnök-jelöltje | fotó: Agerpres

A koalícióra lépő pártok megállapodtak abban, hogy a két kormányváltozat közül az egyiket javasolják Klaus Iohannis államfőnek, hogy melyik lesz az, abban hétfőn reggel kell megegyezniük. Ciucă megjegyezte, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a PNL adhassa majd az első kormányfőt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?