Két nap feszült vita a szakbizottságokban – Szerdán a parlament plénuma elé kerül a költségvetés

Az állami költségvetés tervezetének vitáját szerdán az egyesített költségvetési–pénzügyi bizottságokban, majd ezt követően a közös plenáris ülésen folytatják a parlamenti pártok.

A végső szavazásra csütörtökön kerül sor, mikor a bizottságokban elfogadott módosításokat döntő próbának vetik alá.

A parlamenti viták első napja felszínre hozta – és tovább élezte – a kormányzó pártok közötti feszültségeket.

A parlament plénumában folytatódik a vita, végső szavazás csütörtökön  | Fotó: Agerpres

Azzal összefüggésben, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító javaslatokat nyújtott be a múlt héten a koalíciós kormány által elfogadott költségvetéshez, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) forrásai a HotNews-nak azt nyilatkozták, hogy a liberálisok a hétvégén összeülnek, hogy eldöntsék, maradnak-e a kormányban. Hasonló belső konzultációt jelentettek be a szociáldemokraták is.

A koalíciós pártok közötti ellentétek kedden is éleződtek, mind a PSD és az USR, mind a PSD és a PNL között. A szociáldemokraták az AUR támogatásával át tudták vinni az általuk erősen szorgalmazott „szociális csomag” egy részét, azonban bizonyos esetekben az ellenzéki párt támogatása nélkül maradtak.



Mint megírtuk, a keddi vita egyik legfeszültebb pillanata a PSD-s Adrian Câciu képviselő, volt miniszter és a PNL-s Gabriela Horga szenátor körül alakult ki. A szociáldemokrata kiabálni kezdett, és megragadta a liberális politikus karját, miután szóváltásba keveredtek a közlekedési minisztérium alá tartozó vállalatok adósságai kapcsán.

A PNL Câciu megbüntetését kérte, azzal vádolta, hogy „visszaesik a nőgyűlölő, sőt idegengyűlölő magatartásba”, és bejelentette, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul. Később a volt PSD-s miniszter bocsánatot kért a liberális szenátortól, és azt mondta, sajnálja a „kisiklást”.

A viták szerdán folytatódnak

A keddi ülés körülbelül 14 órán át tartott, és az egyesített költségvetési–pénzügyi bizottságokban zajló tárgyalásokat szerdán folytatják – és le is zárják.
Többek között még a külügyminisztérium és a munkaügyi minisztérium kell bemutassa költségvetését, erre a nap első felében kerül sor.
Szerdán 16:00 órától a 2026-os állami költségvetésről szóló viták a parlament plenáris ülésén folytatódnak.

A plenáris szavazásra csütörtökön kerül sor, amikor a bizottságokban ezekben a napokban elfogadott módosításokat végső próba alá vetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?