Kelemen Hunor szerint további két-három hétig elhúzódhat a kormányalakítás

Helyes döntésnek tartja Kelemen Hunor, hogy az államfő csak akkor hívja egyeztetésekre a pártokat, ha előzetesen megállapodnak egymással egy parlamenti többség kialakításáról.

Az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva csütörtök este elmondta, két meghiúsult kormányalakítási kísérlet után teljesen érthető, hogy az államfő kivár a formális tárgyalásokkal. Kelemen ugyanakkor leszögezte, számítani kell arra, hogy jelen helyzetben a parlamenti többség kialakítása időigényes lesz, mert - bármilyen összetételű is lesz a koalíció - „van egy fokú bizalmatlanság” az egyes alakulatok között. A politikus úgy véli, találni kell egy olyan közös, hosszú távú tervet, elképzelést, amely segíthet túllépni a közelmúlt sérelmein. „Ez egyaránt érvényes a PNL-USR és a PSD-PNL viszonyra” - fogalmazott.

Hozzátette, egy széles többség kialakításához akár két-három hétre is szükség lehet, hiszen össze kell hangolni az együttműkődő pártok álláspontját, ki kell dolgozni a kormányprogramot, illetve a miniszterelnök személyéről is dönteni kell.

A PNL-USR-RMDSZ alkotta koalíció helyreállításáról Kelemen Hunor azt mondta, az RMDSZ álláspontja változatlan: a szövetség ezt a variánst részesítené előnyben, de egyre kevesebb esélyt lát a megvalósulására. Elismerte, a PSD-vel való koalíció esetén kényelmes, 59 százalékos többséget alakítana a PNL, és ha bevonják a kisebbségeket, ez tovább nőne, az RMDSZ-szel együtt pedig meglenne a kétharmados arány a parlamentben .

„Ha létrejön egy ilyen széles többség, a célok között kell szerepelnie az alkotmányos reformnak, hosszú távú perspektíváról lehet beszélni” - magyarázta.

Klaus Iohannis államfő csütörtök este bejelentette, csak akkor hívja formális egyeztetésre a parlamenti pártokat, amikor kialakul az új kormány beiktatásához szükséges parlamenti többség. 

Kapcsolódók

Kimaradt?