Kelemen Hunor: a kormánykoalíció stabil, nincsenek konfliktusok

A kormánykoalíció stabil, nincsenek konfliktusok – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Kelemen Hunor a Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában azt mondta, a Nemzeti Liberális Párton belüli elnökváltás a párt belső ügye, amelyet nem óhajt kommentálni. Azt azonban meg kell állapítania, hogy Romániában mindig feszültséget és konfliktusokat szül, ha a kormánypárt elnöke és a miniszterelnök nem ugyanaz a személy – vélekedett Kelemen. „A koalíció jól fog működni, a koalíció stabil, a koalícióban nincsenek konfliktusok” – hangsúlyozta, hozzátéve ugyanakkor, természetes, hogy vannak viták, hisz három különböző politikai programmal rendelkező alakulatról van szó, de konfliktusok nincsenek.Kelemen Hunor kormányfőhelyettes | képernyőmentés

Florin Cîţu volt PNL-elnökről azt mondta, tevékenysége nem nevezhető ellenzékinek a koalíción belül, de „kicsit más hang volt”, aki pénzügyi szakértőként sok döntést másként látott, mint azok, akik nem mozognak otthonosan a pénzügyekben. „Ha a Nemzeti Liberális Párton belül vannak gondok, azokat a párton belül kell megoldani” – szögezte le Kelemen Hunor.

Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a koalícióra vonatkozó megállapodás 2024-ig érvényes, és senki nem indítványozta, hogy tárgyalják újra a kabinet rotációs alapon történő vezetését. Az RMDSZ elnöke azt is megjegyezte, a jelenlegi európai helyzetben Romániának stabil kormánykoalícióra és stabil többségre van szüksége.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?