Károly herceg: Románia élővilágának sokfélesége egyedi Európában

Európa legnagyobb újraerdősítési projektjének nyitóünnepségén vett részt hétfőn Károly brit trónörökös Nagyszebenben, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter társaságában.

Az ünnepségen, amelynek a Nagyszebeni Állami Filharmónia adott otthont, bemutattak egy új tanulmányt is az erdők biodiverzitásával kapcsolatos közpolitikákról.

A rendezvényt Károly herceg és Tánczos Barna nyitotta meg. Cristian Lupeş, a Nagyszebeni Állami Filharmónia igazgatója bejelentette, hogy a brit trónörökös látogatásának emlékére jómaga is el fog ültetni egy fát.Károly herceg megérkezik a rendezvényre | Fotó: Agerpres

A brit trónörökös Románia élővilágának sokféleségére hívta fel a figyelmet, amely, mint mondta, „egyedi Európában”. Említést tett a romániai „öreg erdőkben” élő nagytestű emlősökről, a medvékről, farkasokról, hiúzokról, valamint a vadvirágok változatos fajtáiról, amelyek „ősrégi tájak” látványát nyújtják. „Ezek az ökoszisztémák, ez a biodiverzitás megérdemli, hogy odafigyeljünk rá, mert most a pusztítás veszélye fenyegeti” – mondta.

A brit korona örököse ugyanakkor felhívta a figyelmet a körforgásos gazdaságra való áttérés sürgető voltára, és kihangsúlyozta, hogy ehhez paradigmaváltásra van szükség. Ugyanakkor elismerően szólt a jól konzervált romániai tájakról, hangsúlyozta, hogy Romániában 200 lepkefajta él, „szemben Nagy-Britanniával, ahol csak 40 fajta”, és azt is kijelentette, hogy „Erdélyben az emberek még harmóniában élnek a természettel”.

A walesi herceg beszéde kezdetén románul is szólt a hallgatósághoz. „Nagy öröm számomra ismét Romániában lenni, három év távollét után. Gondolatban veletek voltam ez alatt a nehéz időszak alatt” – mondta román nyelven Károly herceg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Tánczos Barna, RMDSZ-es környezetvédelmi a megnyitó a közösségi oldalán azt írta: „nálunk vannak Európa legegészségesebb és legértékesebb erdei. Ez annak a gazdálkodási formának köszönhető, amely évtizedek óta támogatja a természetes megújulást. Az erdő ellenállóvá vált, sokkal jobban alkalmazkodott a klímaváltozásokhoz, amely több ezer hektár erdőt érint és pusztít el Európában.”

A tárcavezető szerint az erdők biodiverzitása, a védett területek és a szigorú védelem alatt álló területek növelése kiemelten fontos eleme az új erdészeti stratégiának, amelynek kidolgozásán jelenleg a Környezetvédelmi Minisztérium dolgozik, és amely szeptemberben kerül a kormány asztalára. Ezt a stratégiát Románia legrangosabb egyetemeinek erdészeti szakembereivel, meghívott külföldi szakértőkkel közösen készítik el, és „egy új kiindulópont lesz a következő évtizedekre”.

Tánczos megemlítette, hogy a Helyreállítási Alapból elindíthatják a legnagyobb erdősítési és újraerdősítési programot, és első alkalommal nyújtanak támogatást a földtulajdonosoknak az erdőtelepítés ösztönzésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?