Járványban is lehet biztonságos körülmények között délutáni oktatást szervezni

Miközben a nagy hagyományú erdélyi középiskolák között egyelőre nehezen találni olyat, ahol a járványhelyzetben sikerült újraindítani a délutáni oktatást, kisebb iskolákban és a szórványtelepüléseken erre több jó példa van. Utánajártunk, hogy ott, ahol a második félévben működik after school, hogyan tudtak megfelelni a koronavírus-járvány miatt hozott szabályoknak, és miért tartották fontosnak a délutáni foglalkozások újraindítását.

Ha van rá akarat az iskola vezetősége és a pedagógusok részéről, a délutáni oktatás biztonságosan megszervezhető, ugyanis a szülők döntő többsége igényli ezt – szögezte le a Maszol megkeresésére Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke. A személyes jelenléttel történő tanítás újraindításával a második félévtől 12 megyében, 38 helyszínen folytatódik az alapítvány délutáni oktatási programja.

Szórványban menet közben is iratkoznának tanulók

Ezáltal a szórványtelepüléseken mintegy 1600 kisdiák délutáni felügyelete van megoldva, és mint az alapítvány elnöke jelezte: miután a szülők látták, hogy az after school járványhelyzetben is működhet, ugyanolyan körülmények között, mint a délelőtti oktatás, több helyről érkezett visszajelzés, hogy menet közben újabb tanulók iratkoznának be. Emellett Bihar megye négy-öt szórványtelepülése is rövidesen csatlakozhat a programhoz.

Nagy Zoltán Levente emlékeztetett: az ősszel kevesebb mint egy hónapig működhetett a délutáni oktatási program a személyes jelenléttel járó oktatás felfüggesztése miatt. „Október 5-én elindítottuk, azért két héttel az iskolakezdés után, mert a tanévkezdést megelőző napokban maguk az iskolák sem tudták, hogyan fogják megszervezni az oktatást. Így volt egy kéthetes csúszás, ami elsősorban azzal volt magyarázható, hogy az iskoláknak meg kellett szerezniük a működési engedélyt a megyei közegészségügyi hatóságoktól” – tájékoztatott az Iskola Alapítvány elnöke. Miután az engedélyek megvoltak, beosztották a gyermekeket, termeket, de egy teljes hónap sem telt el, és az online oktatásra történő áttérés miatt fel kellett függeszteniük a programot.

A második félévtől azonban az országos szabályozások szerint az elemi osztályosok minden forgatókönyv szerint visszatérhettek az iskolapadokba (csak a karantén alá helyezett településeken nem), így az alapítvány délutáni oktatási programja is újraindulhatott, sőt, bővültek is a helyszínek, újonnan csatlakozott a programhoz Maros megyében a magyarfülpösi szórványkollégium, Kolozs megyében pedig mérai és kalotaszentkirályi oktatási intézmények.

„Ha van rá akarat az iskola vezetősége és a pedagógusok részéről, biztonságosan megszervezhető, mert a szülőknek döntő többsége igényli, hogy ha lehetőség van rá, a délutáni oktatási programot folytassuk. Olvastam én is a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatónőjének kijelentéseit, hogy kifejezetten veszélyes ott tartani a gyermekeket délután. Én ezzel messzemenőleg nem tudok egyetérteni, mert legalább 38 helyszínen, csak ahol az Iskola Alapítvány indított ilyet, mindenféle probléma nélkül, a járványügyi helyzetre érvényes szabályokat betartva, meg tudjuk szervezni függetlenül attól, hogy nagyvárosi vagy vidéki iskolákról van szó” – fogalmazott Nagy Zoltán Levente.

Több helyszín, de kevesebb résztvevő

Az Iskola Alapítvány elnöke elmondta, a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy miután lejárnak a tanórák, tartanak egy óra szünetet, a termeket fertőtlenítik, szellőztetnek, ez idő alatt a gyermekek vagy kint vannak, vagy az ebédet fogyasztják el egy másik tanteremben. Az esetek nagy részében a délutáni oktatás ugyanott zajlik, mint a délelőtti, de néhány iskolában délután nincs szabad terem, ezért máshová szervezik ki a tevékenységet: például Besztercén az evangélikus egyház óvodája biztosít teret a délutáni oktatás megszervezéséhez. A tavalyi tanévhez képest idén a járvány miatt változás az is, hogy nem lehet összevonni az osztályokat, ezért néhány pedagógussal többet kellett alkalmazni ahhoz, hogy mindenki a saját osztályközösségével maradhasson.Illusztráció forrása: Adobe Stock

Az viszont tény, hogy több helyszín csatlakozott ugyan a programhoz, de a gyermeklétszám megcsappant a tavalyi tanévhez képest, „mert valóban vannak olyan szülők, akik úgy gondolják, hogy nem fogják ott tartani maszkban a gyerekeket, vagy a nagyszülők, szülők egészségügyi helyzetére való tekintettel csökkentik a közösségben töltött időt”.

Az idei 1660-hoz képest tavaly 1800 kisdiák vett részt az alapítvány délutáni oktatási programjában. Megoldás létezik arra az esetre is, ha az iskola tanítói közül senki nem vállalja a délutáni foglalkozások megtartását, a programban részt vevő pedagógusok csaknem 80 százaléka délelőtt is tanítja az osztályt, a maradék 20 százalékban „külsős” pedagógust alkalmaztak, ismertette Nagy Zoltán Levente.

Székelyföldön is nagy az igény a szülők részéről

A székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, Simó Ildikó a Maszolnak elmondta, az iskolában hagyománya van a délutáni foglalkozásoknak az elemi osztályokban, és a tanfelügyelőség által jóváhagyott programmal működnek már évek óta. Mint fogalmazott, ezt minden évben meghosszabbítják, és a szülők kérése alapján működött eddig is, és most járványhelyzetben is.

„A mostani sajátos helyzetben újra begyűjtötték a kérést a szülőktől azok a pedagógusok, akik ezekben az osztályokban tanítanak. Igény van erre, nyilván mindenfajta járványügyi intézkedést betartunk, ami például azzal jár, hogy csak 10-12 diák van a foglalkozásokon, korlátozottabbak a tevékenységek, kisebb a mozgáslehetőség, mivel így szinte mindegyik csoport csak a saját osztályában működik” – nyilatkozta az intézményvezető.

Simó Ildikó hozzátette, hogy a járvány miatt a diákok nem tudnak átjárni a díszterembe vagy a könyvtárba úgy, ahogyan régen jártak, viszont az osztálytermükben és a folyosón járkálhatnak. Az étkeztetést úgy oldották meg, hogy az ebédlőbe csak az előkészítő osztályosok járnak, a többi diák a saját osztálytermében fogyasztja el az uzsonnáját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az igazgató elmondta, a diákoknak 12 és 1 óra között jár le a tanórájuk, amikor 12-ig vannak, akkor a tanulók klubja is működik foglalkozásokkal, és 1-től 3-ig tartják a tevékenységeket. Most inkább a felzárkóztató, bepótló, hiányos anyagokat kiegészítő tevékenységekre koncentrálnak a pedagógusok, az előkészítő osztályosoknak pedig biztosítanak egy külön termet, ahol ez alatt az idő alatt pihenő van, mivel nincsen házi feladatuk.

„Most sokkal jobban oda kell figyelnünk, a szülőknek például nem szabad bejönniük az épületbe, és arra is figyelnünk kell, hogy hazafele ne egyszerre menjenek a gyerekek, hanem pár perces időintervallumonként. A szülők részéről nagyon nagy volt az igény, és fontos, hogy odafigyeljünk ezekre” – tette hozzá Simó Ildikó.

A csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, Kedves Tihamér is arról beszélt, hogy a szülők igénylik a délutáni oktatást, de jelenleg keresik a megoldást arra, hogyan tudják elindítani after schoolt, és megoldást kell találni az étkeztetés problémájára is. „Nagyon sok kérdőjel van még, semmi konkrétumot nem tudunk. A héten próbáljuk megszervezni a délutáni oktatást azokban az osztályokban, ahol van rá igény, és azon dolgozunk, hogy minél hamarabb el tudjuk indítani” – nyilatkozta a Maszolnak.

A szabályok betartásában nem kell kompromisszumot kötni

A székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola igazgatója, Gábos Anna azt mondta, hogy a délutáni oktatás ugyanúgy működik, mint eddig, annyi különbséggel, hogy van két osztályuk, ahol nem indult újra, mivel voltak „külsős” tanítók, akik elmentek. A délutáni foglalkozás naponta legtöbb 3 órát tart, a délelőtti iskola után fél óra szünettel. Közlése szerint a tanórák lejártával a tanítók kikísérik azokat, akik nem maradnak délutáni foglalkozásra, fél órát a gyerekek levegőznek, addig mindent alaposan kitakarítanak, kiszellőztetnek, fertőtlenítenek, és egy fél órán belül kezdődik az oktatás.

Hozzátette, 8-12 személy van egy csapatban, több mint fele az osztálynak hazamegy, ezért az igazgató szerint nincsen gond a létszámmal. Étkezés nincsen, mindenki visz magának tízórait, és azt fogyasztják el. A délutáni programmal együtt a gyerekek háromkor, legkésőbb fél négykor mennek haza.  

„Mivel nem lehetett előre látni, hogy meddig taníthatunk, az iskolakezdéskor úgy döntöttünk, hogy a délutáni foglalkozást nem kezdjük el. Azonban olyan nyomás és kérés érkezett a szülők felől, hogy muszáj volt megkezdenünk, mivel aki arra számított, hogy fél négyig a gyermeke iskolában tud maradni, annak nagyon fontos volt” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a szülők is javarészt elkezdtek dolgozni, így nagy volt az igény.

Arról a két osztályról, ahol nem indult még be a délutáni oktatás, megjegyezte: jelenleg keresik azt a tanítót, aki elvállalná a foglalkozások megtartását, mivel a járvány miatt több osztályt nem vonhatnak össze. Az iskolaigazgató úgy fogalmazott, jómaga semmiféle kompromisszumot nem köt, mivel be kell tartani az egészségügyi szabályokat, hogy később ne legyen baj.

Kapcsolódók

Kimaradt?