Az iskolák kinyíltak, de délutáni foglalkozások kevés helyszínen indultak újra – miért?

Hétfőn országszerte megnyíltak az iskolák az elemi osztályosok számára, a jogszabályok pedig lehetővé teszik az after school tevékenységeket, ám kevés városi tanintézményben indították újra a szülők dolgát jelentősen megkönnyítő délutáni foglalkozásokat. Utánajártunk annak, hogy miért nem.

Popa Márta, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója elmondta, sokat beszéltek a tanárokkal a délutáni foglalkozás kérdéséről, mivel „nekik is fáj az, hogy a délutáni iskolát nem tudják megszervezni”, ám arra jutottak, hogy biztonságosabb, ha most még nem indítják be az after schoolt. „A tanítónők elmondták azt, hogy nem egészséges, ha a gyermekek reggel 8-tól délután 4-ig a maszkot állandó jelleggel hordják. Ez volt az egyik legfontosabb érv” – nyilatkozta az intézményvezető.

Popa Márta megemlítette azt is: ha a járvány miatt egy tanítónő kiesik, akkor a „lánc elszakad, nem lehet pótolni”, ami hosszú távon nagyon sok problémát okoz. „Nekik is vigyázniuk kell az egészségükre. Az, hogy 4 órát együtt vannak a gyermekekkel, az rendben van, de az, hogy délután 4-ig ott üljenek, már nagyon veszélyes. Oda kell hajolniuk a gyerekekhez, mivel a délutáni foglalkozás arról is szól, hogy külön-külön segítik őket, így sokkal nagyobb a veszély” – magyarázta, hozzátéve, hogy a JZSUK-ban még egyetlen tanár sem kapott oltást a vírus ellen.

Az igazgatónőtől megtudtuk: tanítók szerint azok a szülők, akik eddig délutáni oktatásra járatták a gyermekeiket, a járvány miatt most félnek ettől, és kevesen támogatják, hogy napi 8 órát üljenek maszkban a gyerekek, „többnyire inkább megoldják valahogy a helyzetet”.

Popa Márta arról is beszélt: a JZSUK-ban hagyománya van annak, hogy délután minden osztálynak a saját tanítónője marad ott, külső emberekkel nem dolgoznak. Úgy vélte, hogy nagyon nehéz a gyerekekkel a távolságot betartatni, folyamatosan „őrködni kell, hogy ne érintkezzenek”, játszani sem tudnak közösen, és így nagyon leszűkül az a tevékenység, amit az iskola lehetővé tesz.

Emiatt most tulajdonképpen abból állna az after school, hogy a házi feladatokat elvégzik. „Nekünk nem ebből állt a tevékenységünk, voltak beszélgetések, játékok, együttlét, és ezt maszkban elég nehéz kivitelezni, ezért mondtuk le róla. Reméljük, hogy a következő tanévben teljes gőzzel el tudjuk indítani a délutáni foglalkozást is” – fogalmazott Popa Márta.

Csíky Csengele: nagy felelősséggel járó döntés

Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke szerint szervezés kérdése a délutáni foglalkozások beindítása az iskolákban, ugyanakkor ez nagy felelősséggel is jár. „Mivel ezeket a tevékenységek a tanintézmények épületében zajlanak, az iskolák vezetőségének kell döntenie arról, hogy tudják-e biztosítani ehhez a megfelelő körülményeket” – jelentette ki.

A szülők képviselője elmondta, a rendelkezések szerint az after schoolnak „lejelentve, egyesületeken keresztül kell működnie”, vagy pedig az ebben szerepet vállaló pedagógusnak vállalkozási engedéllyel kell rendelkeznie, hogy adózhasson, és ezt járványidőszakban nehéz volt megszervezni. Hozzátette, hogy ez az egész országban gondot jelent. Ám szerinte „a lehetőség adott”, és ha a közösség igényli, akkor szerinte egy tanintézmény meg tudja találni erre a jogi megoldást.

„Kevés olyan pedagógus van, aki ezt be is vállalja, mivel egyik napról a másikra történnek a változások. Elég, ha egy osztályban egy gyerek családjában megjelenik a vírus, az az osztály testületileg online oktatásra tér át, és akkor a délutáni oktatás ellehetetlenül” – magyarázta. Szerinte ez egy reális gond, és ezért nem vállalják fel sem az intézmények, sem a pedagógusok a délutáni foglalkozást.

RMPSZ: a helyi forgatókönyv szerint működjön a délutáni oktatás

Ferencz Salamon Alpár, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai alelnöke úgy fogalmazott: az RMPSZ azt szorgalmazza, hogy minden településen a járványhelyzetnek megfelelő forgatókönyv szerint működjenek az after schoolok, tehát zöld és sárga forgatókönyv esetében legyen délutáni foglalkozás, a vörös forgatókönyv esetében pedig dönthessék el a tanintézmények, hogyan járnak el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Az iskolákban eltérőek a körülmények, ezért nem beszélhetünk általánosan a délutáni foglalkozás problémájáról. Az RMPSZ álláspontja szerint figyelembe kell venni az egészségügyi előírásokat, és lehetővé kell tenni, hogy a tanítás és a délutáni foglalkozás között megfelelő mennyiségű idő teljen el ahhoz, hogy megtörténhessen a fertőtlenítés, szellőztetés, hogy biztonságban tudhassuk a tanárokat és diákokat egyaránt” – magyarázta.

Ferencz Salamon Alpár hozzátette, a tavaly ősszel végezett felmérések alapján kimutatták, hogy nem gyorsította fel a járvány terjedését az iskolák megnyitása, így feltételezhető, hogy a délutáni foglalkozás esetében sem lenne ez másként.

Kapcsolódók

Kimaradt?