Ismét a kilépő oldalon próbálta elkerülni a járványügyi ellenőrzést egy román sofőr Nagylakon

El akarták kerülni a karantént | A határrendészet felvétele

A kilépő forgalom számára fenntartott sávon haladva próbált bejutni az országba egy román rendszámú mikrobusz sofőrje Nagylakon, abban bízva, hogy elkerüli a közegészségügyi hatóság járványügyi ellenőrzését a határon, ezzel megmenekülve a kötelező karanténtól.

A héten ez már a második eset volt – közölte az aradi határrendészet, amely csütörtök délben számolt be a szerdán reggel történtekről.

Mint írták, a Németországból román vendégmunkásokat szállító sofőr és két utasa nem rendelkezett a koronavírus elleni védettséget tanúsító Covid-igazolvánnyal (nem voltak beoltva és a betegségen való átesést sem bizonyították), és negatív tesztjük sem volt, ezért a december 10. óta érvényben lévő szabályok értelmében kötelező karanténba vonulniuk. Ezt akarták kijátszani a nagylaki országúti határátkelőhelyen úgy, hogy nem a számukra fenntartott sávon haladtak, hanem a forgalommal szemben, a kilépő oldalon akartak „besurranni”.

A határrendőrök lefülelték őket, és most a kötelező karantén mellett tiltott határátlépés kísérletének a vádjával bíróság elé állítják őket.

A román határrendészet szerint az elmúlt 24 órában a román–magyar határon volt a legnagyobb forgalom. Összesen 91 900 személy lépte át 40. 600 járművel (közülük 16 200 teherszállító járművel) az országhatárt – tájékoztattak. Romániába 51 300 személy érkezett 17 ezer járművön, az országból 40 600 ember távozott 17 600 járművön.

A legnagyobb forgalom a Románia és Magyarország közötti határátkelőhelyeken volt: 32 300 személyt és 17 700 járművet regisztráltak. A nemzetközi repülőtereken 29 400-an fordultak meg, a román–bolgár határon 11 100 utas és 9000 jármű kelt át, Románia és a Moldovai Köztársaság közötti határt 10 800 személy és 4200 közlekedési eszköz lépte át.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?