Iohannis: a politikai válság véget ért, de a problémák nem tűntek el

Klaus Iohannis szerint nem volt könnyű a kormánykoalíció megalakítása, a tárgyalásokon a feleknek félre kellett tenniük a hiúságukat.

A Ciucă-kormány hivatali eskütétele után mondott csütörtöki beszédében az államfő emlékeztetett arra, hogy a koalíciót alkotó pártok néhány napja még politikai ellenfelek voltak. A feleknek félre kellett tenniük a „kisebb-nagyobb hiúságukat”, hogy közös nevezőre jussanak.

A kormány tagjainak Klaus Iohannis azt üzente: nagyok a társadalom elvárásai velük szemben. „Az emberek azt várják önöktől, hogy munkához lássanak és oldják meg a kormányprogramban felvázolt problémákat. Az embereknek elegük van a válságból és az ígéretekből, tetteket, eredményeket akarnak látni” – jelentette ki az államfő.

Az új kormány beiktatásával a politikai válság véget ért, a többi válság azonban még nem, és a problémák sem tűntek el – tette hozzá az eskütételi ceremónián.Klaus Iohannis államfő | Fotó: presidency.ro

Az államfő gratulált a Ciucă-kabinet tagjainak, emlékeztetve őket arra, hogy sürgős feladatok várnak rájuk. Ezek közé sorolta a járvány leküzdését, az energiadrágulás ellensúlyozását, a költségvetés kiigazítását, a jövő évi költségvetés kidolgozását és elfogadását. Véleménye szerint egy széleskörű parlamenti többségre támaszkodó kormánynak képesnek kell lennie mindezt megvalósítani.

„Azonban nem csupán problémák várnak ránk és önökre, hanem számos lehetőség is: az országos helyreállítási tervet végre kell hajtani, nagyon nagy összegeket lehet az emberek javára fordítani” – mondta Klaus Iohannis a minisztereknek. Hozzátette: nagyok a várakozások ezen a téren is, az emberek gazdasági növekedésre, a bérek és nyugdíjak emelésére, befektetésekre, autópályák és iskolák építésére számítanak. Majd ismét hangsúlyozta: egy széleskörű parlamenti többségre támaszkodó kormánynak képesnek kell lennie mindezt megvalósítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?