Iohannis a PSD által támogatott kisebbségi kormányról: azokkal kell dolgoznunk, akik velünk tartanak

Klaus Iohannis szerint olyan kormányra van szüksége az országnak, amely képes megoldani Románia problémáit, és ezt a kormányt azoknak kell a parlamentből támogatniuk, „akik velünk akarnak tartani”.

Az államfő most éppen Brüsszelből „kormányoz” | Fotó: presidency.roAz államfő erről pénteken Brüsszelben, az EU-csúcs előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Arra az újságírói kérdésre válaszolt, miszerint van-e esélye 2024-ig talpon maradni és reformokat megvalósítani egy kisebbségi kormánynak, tekintettel arra, hogy ezt a kormányt az a Szociáldemokrata Párt (PSD) fogja a parlamentből támogatni, amelyiket korábban éppen Klaus Iohannis vádolt meg a reformok akadályoztatásával.

Az államfő kifejtette: most az a lényeg, hogy a kormány munkához lásson. „Azokkal kell munkához látnunk, akik velünk akarnak tartani. Honnan szerezzünk kormánytöbbséget, ha nem a parlamentből? Valakinek kormányoznia kell, és ezt csak parlamenti többséggel teheti meg. Ez az én politikai számításom, amit Romániáért és a románokért gondoltam ki, és a számításom be fog válni” – jelentette ki.

Klaus Iohannis szerint a jelenlegi válság kirobbantói akadályozták meg a korábbi kormánykoalíciót a reformok megvalósításában. „Ezt a válságot azok robbantották ki, akik meg akarták mutatni, hogy mennyire fontosak, és őszintén szólva csak azt mutatták meg, hogy mennyire jelentéktelenek” – fogalmazott az államfő.

Hangsúlyozta, hogy maga is a reformok híve, de a korábbi kormánykoalíció sem az igazságügy, sem a közigazgatás, sem a nyugdíjak, sem a közalkalmazotti bérek reformját nem tudta megvalósítani. „Nincs értelme elmagyaráznom most innen Brüsszelből, hogy miért vallottak kudarcot. Ám az utóbbi napokban megmutatkozott, hogy kik voltak a válság kirobbantói, kik azok, akik a reformok megvalósítása helyett krízishelyzetet okoztak” – fogalmazott az államfő.

Mint köztudott, miután szerdán a parlament nem szavazott bizalmat a Dacian Cioloș, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke által javasolt USR-kormánynak, Iohannis csütörtökön a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), azon belül Nicolae Ciucă jelenlegi ügyvivő védelmi miniszternek adott kormányalakítási megbízást. A PNL-nek, jelenlegi koalíciós parnterével, az RMDSZ-szel együtt sincs többsége a parlamentben, és mivel az USR-vel elmérgesedett a viszonya, a PSD-től kell parlamenti támogatást kérnie, holott a liberálisok nem is olyan rég határozatot fogadtak el, hogy semmilyen körülmények között nem fognak közösködni a szociáldemokratákkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?