Hivatalos: új otthonra talált a nagyváradi állatkert

Immár hivatalosan is eldőlt, hogy a nagyürögdi erdőbe költöztetik a nagyváradi állatkertet. A kert területén található kápolna sorsáról faggatva Szabó József, a városi RMDSZ-szervezet frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a Rhédey-örökség kötelez.

Évekkel azután, hogy az új sportkomplexum kiépítésének terve nyomán a nagyváradi állatkert elköltöztetése napirendre került, a héten eldőlt: a nagyürögdi (Nojorid) körgyűrű mellett található erdőben lesz az új otthona. Egy 27 hektáros területről van szó, amely nagyobb teret és nyugodtabb környezetet biztosít majd a kert lakóinak, mint a jelenlegi, 7 hektáros belvárosi helyszín.

Költözik az állatkert | Fotó: a nagyváradi állatkert Facebook-oldala/archív felvétel

Florin Birta polgármester szerint a költöztetésre már rábólintott a Bihar megye székhelyétől pár percre található település önkormányzatának vezetősége és az erdő birtokosa is, az elkövetkező napokban pedig megteremtik a jogi keretet a kivitelezéshez. Hogy a város megvásárolja-e a telket vagy bérelni fogja, arról a későbbiekben döntenek.

Emlékezetes, hogy a 2011 és 2013 között felújított állatkert költöztetése annak idején nagy vitát váltott ki a közösségi médiában. A kezdeti tervek szerint a Váradszentmárton községhez tartozó félixfürdői erdőbe vitték volna, de a szentmártoni polgármester, Cristian Laza szerint zavarta volna az üdülőbe érkező turistákat és emiatt ellenezte.

Tavaly írtunk arról, hogy a Hegyközpályi (Paleu) irányában, a Dózsa utca végén, a váradi önkormányzat tulajdonában lévő erdő lehet az állatkert új otthona, de mivel az domboldalon van, jóval költségesebb lett volna a megvalósítása.

Így maradt a harmadik opció, a nagyürögdi erdő. A Bihoreanul beszámolója szerint megrendelik a megvalósíthatósági tanulmányt, amely alapján az új állatkert megépítésének költségeit is felbecsülik. Az már biztos, hogy jóval nagyobb lesz, mint a jelenlegi, amelyik mindössze hét hektáron terül el. „A jövendőbeli állatkert közel négyszer nagyobb lesz, egy kalandparkot is kialakítunk, minden olyan szolgáltatással, ami fenntarthatóvá teszi” – mondta Birta, aki a Bihon.ro-nak azt nyilatkozta, hogy a nyíregyházi állatkert üzemeltetőinek tapasztalatait is kikérik a tervezéskor.

A megvalósíthatósági tanulmány elkészülését őszre várják, majd kiírnák a közbeszerzést, hogy jövő tavasszal elkezdhessék az építkezést.

Az állatkert elköltöztetése azért került napirendre, mert az önkormányzat egy sportkomplexum kiépítését tervezi, amelynek a helyszíne érinti a Rhédey-kert (ma Bălcescu park) melletti állatkert területét is. Az Országos Beruházási Társaság (CNI) az elmúlt év végén kiírta a közbeszerzési eljárást a 327,8 millió lejre becsült új, közel 16 ezer férőhelyes stadion építésére, ugyanakkor szabadtéri pályákat, szállodát, parkolót és parkot is terveznek a sporttelepre.

A Rhédey-örökség kötelez

Az állatkertet és a mellette található Rhédey-kert területét gróf Rhédey Lajos császári és királyi kamarás, főispán helytartó és országgyűlési követ adományozta Nagyvárad városának, azzal a megkötéssel, hogy – ahogyan azt 1804. március 18-án kelt végrendeletében megfogalmazta – azt soha el ne idegenítsék és mindig is a „publikum időtöltését szolgálja”. Az állatkert területén lévő kápolnában található a Rhédey házaspár szarkofágja is. A síremléket 2010-ben restaurálták, majd 2018-ban szobrot állítottak a grófnak.

Az önkormányzat négy évvel ezelőtt hangsúlyozta: az állatkert elköltöztetésével nem változik a terület rendeltetése, ott fogják ugyanis kialakítani a sportközpont zöldövezetét.

A Rhédey-szakorfág az állakert területén lévő kápolnában található | Fotó: B. B./archív felvétel

A kápolna sorsáról faggatva Szabó József, a RMDSZ város szervezetének vezetője és a helyi tanácsban frakcióvezetője a Maszol megkeresésére elmondta, hogy az állatkert helyén lesz zöldövezet és parkoló is, a pontos tervet még nem látta. „A Rhédey-örökség kötelez” – húzta ugyanakkor alá, hangsúlyozva, hogy ezt a tanácsülésen is elmondta, Florin Birta polgármester pedig azt mondta, hogy ezt ő is komolyan veszi.

Szabó József megjegyezte, hogy az állatkertben borzalmas körülmények között élnek az állatok, reményei szerint a nagyobb hely és az oxigéndús környezet színvonalasabb szolgáltatást eredményez majd. Az RMDSZ-es tanácsos különben már korábban is hangsúlyozta, hogy annyira bővült a város, hogy az állatkert elköltöztetése a sportkomplexum kiépítése nélkül is indokolt lett volna. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?