Újjáépült a nagyváradi Várpiac leégett vásárcsarnoka

Befejeződött Nagyváradon a Várpiac 2020-ban leégett vásárcsarnokának újjáépítése.

Ez az a mintegy 1770 négyzetméteres ipartörténeti műemléképület, amely egykoron villamosremízként szolgált, majd a belvárosi „nagypiac” csarnoka lett. Uniós finanszírozással építették újjá, de ez csak az első része annak a projektnek, amely során a belvárosi Várpiacot a Rogériusz negyedben lévő piac mintájára üzletközponttá alakítják.

Fotó: nagyváradi önkormányzat

Az újjáépített régi csarnokot az első szakasz lezárásaként adták át a héten. Ez 76 árusnak lehet majd az „otthona”, ugyanakkor egy 50 férőhelyes utcai parkolót is kialakítottak mellette.

Emlékezetes, hogy az első szakaszban építették ki a 162 férőhelyes mélygarázs lejáróját is, maga a parkoló és a második vásárcsarnok a folytatásban készül el. Ott lesznek irodák is, továbbá két teremben a gazdáknak tartanak majd képzéseket.

Fotó: nagyváradi önkormányzat

A helyi önkormányzat emlékeztetett, hogy a tavaly májusban elkezdett munkálatok első szakasza közel 30 millió lejbe került. A csarnok októbertől már működni fog, de a zöldség- és gyümölcsárúsok számára ideiglenesen a parkolóban húznak fel egy sátrat termékeik értékesítéséhez.

A piac második épületének és a mélygarázs megépítésére egy évet szánnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?