Sportközponttá válhat Nagyvárad, ha csak az óriásberuházásokon múlik

Modern sportközpontot tervez létrehozni a nagyváradi önkormányzat. Az elképzelésnek áldozatául esik a néhány éve felújított állatkert, amit el kell költöztetni, és számos ingatlantulajdonosnak kell azzal számolnia, hogy kisajátítás vár rá. A modern futballközpont megépítésének költsége meghaladja 45 millió eurót, emellett már épül az ötezer férőhelyes sportcsarnok további 27 millió euróból.

A becslések szerint meghaladja a 45 millió eurót annak a sportkomplexumnak az építési költsége, amit a nagyváradi önkormányzat tervez létrehozni a mai Bihorul Sportiskola szomszédságában, az állatkert helyén és a Ceyrat utcai kihasználatlan területeken, valamint az egykori Vágóhíd (ma Traian Blajovici) utcán lévő, magántulajdonban lévő néhány ingatlan helyén – ez utóbbiak esetében minden bizonnyal önkormányzati kisajátítási eljárást fognak lefolytatni, ez jól bevett szokás Nagyváradon az utóbbi években. A költségeket a tervek szerint az állami befektetési alapból finanszírozzák majd, ugyanúgy, ahogyan a már épülő ötezer férőhelyes sportcsarnok munkálatait.

A váradi városháza eldöntötte, hogy a belvárosban lévő, a barokk épületegyüttes (a híres Kanonok-sor, a római katolikus székesegyház és a monumentális püspöki palota) szomszédságában álló kihasználatlan Bodola Gyula Stadiont lebontatja, amint elkészült az új futballpálya a másik helyszínen. Annak ellenére, hogy Nagyváradnak nincsen egy épkézláb futballcsapata, minden európai elvárásnak megfelelő új stadiont építenek, mert minden fejlődő városban van ilyen, hangzott a rövid önkormányzati indoklás.

A nyáron bejelentett, majd a helyhatósági választási kampányban bemutatott tervek szerint az új nagyváradi stadionban 16 291 férőhelyet alakítanak ki földalatti és –felszíni parkolóval, éttermekkel és kávézókkal, konferenciateremmel, de építenek mellé egy összesen 48 szobás szállodát is három konferenciateremmel és saját parkolóval.

A sportközpont tervében szerepel még egy atlétikai stadion megépítése és szabadtéri edzőpályák létrehozása, de a mai sportiskola futballpályájának a felújítása is. A sportiskola előtti zöldövezetet összeolvasztják a mai állatkerttel, amit elköltöztetnek innen – de hogy hová, azt egyelőre nem tudni.

A leendő stadion nyugati oldalán, a Vágóhíd utcán magántulajdonban lévő ingatlanok állnak, ezekre kisajátítási eljárás vár. Ilie Bolojan korábbi nagyváradi polgármester elmondta, valószínűleg a kisajátítás lefolytatása és a tulajdonosok kárpótlása jelenti majd az önkormányzat önrészét az állami finanszírozású projektben.

Az elképzelt nagyváradi sportközpont egy másik fontos eleme az ötezer férőhelyes sportcsarnok, amelynek építése jó ütemben halad, a tervek szerint jövő év közepére befejezik a beruházást, amelynek összértéke 27,6 millió euró, ebből 5,2 millió a nagyváradi városháza vállalása. A Nagyvárad-Őssi negyedben egyébként már létezik és működik egy sportcsarnok, igaz, fele ekkora befogadóképességgel és több évtizedes építészeti megoldásokkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?