FRISSÍTVE – Idősek otthona: házi őrizetbe helyezték a hivatali visszaéléssel gyanúsított két felügyelőt

Elutasította pénteken a bukaresti törvényszék a korrupcióellenes ügyészségnek azt a kérését, hogy kerüljön előzetes letartóztatásba az Ilfov megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS) csütörtökön őrizetbe vett két felügyelője, és elrendelte a házi őrizetbe helyezésüket. FRISSÍTVE: A maximális pontszámot adták a felügyelők a Ştefan Godei által működtetett idősotthonnnak.

A DNA korábbi tájékoztatása szerint a hivatali visszaéléssel gyanúsított Andrei-Cornel Năstasénak és Florina Rontescunak április 25. és május 31. között helyszíni ellenőrzést kellett végezniük a megye egyik fogyatékkal élőket gondozó szociális központjában, de csak egy „formális”, pusztán dokumentumokra szorítkozó vizsgálatot végeztek. Az ügyészek szerint a két felügyelő szemet hunyt a leromlott állapotú bútorok és konyhai felszerelések, valamint a higiéniai problémák fölött, amelyekre más állami és magánszervek bejelentetlen ellenőrzései során derült fény.

Illusztráció: rendőrség Facebook-oldala

A DNA megjegyzi, bár az AJPIS két alkalmazottja tudatában volt annak, hogy a központ nem rendelkezik a szociális szolgáltatások nyújtásához szükséges személyzeti állománnyal, segítették az intézmény képviselőjét abban, hogy a törvényben előírt minimális követelményekhez igazítsák a szerződéseket.

Később a két felügyelő elküldte a fogyatékkal élő személyek jogvédelmével foglalkozó országos hatóságnak (ANPDPD) a működési engedély megszerzéséhez szükséges dokumentációt, mielőtt a központ orvosolta volna a jelzett problémákat – közölte a DNA.

A maximális pontszámot adták a felügyelők a Ştefan Godei által működtetett idősotthonnnak

Valótlanságokat állított az Ilfov megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS) hivatali visszaéléssel gyanúsított két felügyelője a Ştefan Godei által működtetett idősotthon lakóinak ellátásáról készített jelentésében – többek között erre hivatkozva kérte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken a bukaresti törvényszéktől Andrei-Cornel Năstase és Florina Rontescu előzetes letartóztatásba helyezését.

A DNA szerint a két felügyelő május elején kereste fel Afumaţi településen az idős és fogyatékkal élő személyeket gondozó Armonia központot. Ezt a szociális létesítményt a Ştefan Godei által vezetett egyesület működtette. Az ellenőrzések után a két felügyelő a maximális pontszámot adta az addig ideiglenes működési engedéllyel rendelkező otthonnak, szemet hunyva lakóinak megdöbbentő életkörülményein.

A DNA szerint felügyelők megállapították, hogy a szociális intézmény hálói és közös helyiségei, beleértve az élelmiszertárolásra és az étkeztetésre szolgáló helyiségeket is, megfelelnek a biztonság és a kényelem követelményeinek. Jelentésükben azt javasolták az illetékes országos hatóságnak, hogy az Armonia központ kaphassa meg a működési engedélyt.

Az ügyészek szerint a felügyelők jelentésébe foglaltak szöges ellentétben álltak a fogyasztóvédelem (ANPC) július 6-i ellenőrzésének következtetéseivel. Az utóbbi hatóság munkatársai ugyanis a helyszínen azt tapasztalták, hogy bogarak futkosnak az otthon hálóiban és koszosak az evőeszközök.

A DNA szerint a felügyelők egyike, Florina Rontescu április 25-én telefonon értesítette Ştefan Godeit arról, hogy május elején ellenőrzésekre számíthat, így utóbbinak volt ideje „kozmetizálni” az Armonia központban uralkodó állapotokat. Emellett megtanították Godeit arra, hogyan állítsa össze azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a szociális intézmény a törvényben előírt létszámú személyzettel rendelkezik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?