Idén is szemet szúrt a magyar zászló Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy idén sem úszta meg zászlóvita nélkül a magyar nemzeti ünnepet.

Először George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke a hétvégén Sepsiszentgyörgyön rögzített, és közösségi oldalán közzétett videójában fejezte ki elégedetlenségét, hogy március 15-e tiszteletére idén is kizárólag magyar lobogókkal díszítették ki a város főterét.A szerző felvétele

Ezt követően vasárnap koradélután – szemtanúk által közzétett fényképek szerint – megjelent a háromszéki megyeszékhely főterén a Calea Neamului (Nemzet Útja) Egyesület vezetője, Mihai Tîrnoveanu és néhány kísérője, és a főtér egyik lámpaoszlopára kitűzték a román trikolórt a magyar lobogók közé.

Ezt követően a férfiak autóba ültek és elhajtottak, ám hamarosan megjelentek a rendőrök, és mintha őrizték volna a román zászlót. A trikolór ennek ellenére pár óráig maradt a helyén, mert egy másik személy felmászott a lámpaoszlopra, és eltávolította onnan a román zászlót.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a zászlós incidens kapcsán úgy nyilatkozott: „vannak, akik nem bírják elviselni, hogy ebben az országban, saját szülőföldünkön jól érezzük magunkat, saját szimbólumainkkal nyugodtan megéljük a nemzeti ünnepünket”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?