FRISSÍTVE – Húszezer tüntetőt várnak pénteken Bukarestbe az oktatási szakszervezetek

FRISSÍTVE: Az oktatási szakszervezetek 20 ezer embert várnak a pénteki bukaresti tüntetésre, amely délelőtt 11 és délután 4 óra között tart. A tüntetők 11 órakor a Győzelem téren gyülekeznek. FRISSÍTÉS: A szakszervezetek szerint kevés az esélye, hogy pénteken véget érjen a sztrájk. 

A kormány csütörtökön jóváhagyta a nyilatkozatot, amelyhez egy memorandumot is csatoltak, mint „kiegészítő garanciát" a közoktatási rendszerben dolgozók bérének ágazati politikájáról, összhangban a tanárok erre vonatkozó kéréseivel.

Tüntetés Kolozsváron | Fotó: Megyesi Helga


Ezzel kapcsolatban Marius Nistor, a Spiru Haret Oktatási Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a memorandum, amely a kormányt arra kötelezi, hogy további garanciákat nyújtson a kezdő tanárok fizetésével kapcsolatban, valójában jogi szempontból nem sokat ér.
Hozzátette, hogy a memorandum tartalmazza a javaslataik egy részét, nevezetesen hogy a páyakezdő tanárok fizetése feleljen meg a bruttó országos átlagbérnek, valamint a január 1-től esedékes részletekben történő béremeléseket, de az oktatási szakszervezeteknek más követeléseik is voltak, amelyek nem szerepelnek a dokumentumban.
Ami az oktatási alkalmazottak péntekre meghirdetett, fővárosi tüntetését illeti, Marius Nistor azt mondta a szakszervezeti tagoknak, hogy vegyenek részt tömegesen, és fejezzék ki elégedetlenségüket.
A szakszervezetek hét elején kiadott közleménye szerint 134 007 szakszervezeti tag, vagyis a sztrájk kirobbantását aláírók 86,93 százaléka folytatta a tiltakozást június 6-án.

Ligia Deca oktatási miniszter csütörtökön kijelentette, hogy csökkenő tendenciát mutat az általános sztrájkban részt vevő tanügyi alkalmazottak száma. A tárca összesítése szerint az országos munkabeszüntetés kezdete óta mintegy 21.000 alkalmazott fejezte be a tiltakozásnak ezt a formáját, közöttük mintegy 13.500 pedagógus.

Ligia Deca | Fotó: Agerpres

A kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján a miniszter elmondta, a kezdetekhez képest 6,34 százalékkal csökkent a sztrájkoló pedagógusok aránya a béremelésről szóló sürgősségi kormányrendelet kiadása után; a csökkenés az összes tanügyi alkalmazott - tanárok, kisegítő tanszemélyzet és kisegítő személyzet - esetében 7,3 százalékos volt. Ez mintegy 21.000 tanügyi alkalmazottat, közöttük körülbelül 13.500 pedagógust jelent - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az adatok a tanügyi alkalmazottak és a tanárok teljes létszámára vonatkoznak, mivel a tárcát az érdekli, mekkora emberi erőforrás áll rendelkezésre az iskolákban az oktatási tevékenységekre.

Deca hangsúlyozta: a kormány azt szeretné, ha a pedagógusok abból a meggyőződésből térjenek vissza az osztálytermekbe, hogy az ügyük megoldása jó irányba halad, munkájukat tisztelik és megbecsülik, és nem azért, mert a törvény erre kötelezi őket, ha a sztrájkoló alkalmazottak aránya 50 százalék alá csökken.

Az általános sztrájk az oktatásban május 22-én kezdődött.

A kompromisszumok ideje lejárt 

A kompromisszumok ideje lejárt, szögezte le pénteken Marius Nistor, a Spiru Haret Oktatási Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Közben a Úúabb tárgyalási fordulóra várja péntek délután Nicolae Ciucă miniszterelnök a tanügyi szakszervezetek vezetőit.

Marius Nistor a Digi24 hírtelevíziónak azt nyilatkozta, nincs esélye arra, hogy a sztrájk pénteken véget ér. „Belefáradtunk a sértegetésbe, hogy 30 éve semmibe vesznek. Azt üzenjük minden politikusnak, hogy bármilyen nyomást is gyakorolnak ránk, mi kitartunk. A tanárok határozott választ adtak a kormány által csütörtökön elfogadott memorandumra. Nem hisznek az ígéretekben, megállapodásokban, memorandumokban. Valójában Romániában már nem lehet hinni abban, hogy egy törvényt végre lehet hajtani. Jelenleg nagyon világosan azt akarják, hogy az összes bérkövetelést gyorsan, törvényes úton teljesítsék, ne a jövőben, hanem most" – mondta Nistor.

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?