Hogyan vigyázzunk az autónkra? Egyre több a katalizátorlopás, a tolvajok a nemesfémekre utaznak

Módszert váltottak a színesfémtolvajok: már nem az alumíniumfelnire utaznak, hanem egyre több személygépkocsiból lopják ki a katalizátort. Rendszerint olyan járműveket szemelnek ki, amelyeket utcákon, elhagyatottabb helyeken hagyott a gazdájuk. A feketepiacon nagy keresletók van az alkatrészben megtalálható nemesfémeknek, azonban a járművekben okozott kár ennek a többszöröse. Simon István autószerelő elmondta, milyen árat kell fizetnünk, ha katalizátor nélkül maradunk, a rendőrség pedig arra figyelmeztet, mit tehetünk ez ellen. 

A személyautók kipufogórendszerébe beszerelt katalizátoroknak jelentős szerepük van: ezek csökkentik a motor működése közben a levegőbe jutó károsanyagok mennyiségét. Az alkatrészben számos olyan nemesfém (platina, palládium és ródium) található, amelyért 50 és 200 eurót is elkérhetnek a tolvajok, a „viszonteladók” pedig több száz, vagy akár ezer eurót is megkereshetnek darabonként. Ezzel egyidejűleg a tolvajok által megkárosított autótulajdonosoknak még mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, mivel nemcsak az alkatrészt kell megvásárolniuk, hanem rájuk hárul a szervízköltség kifizetése is.

Az autóiparban a katalizátor nem egy szer, hanem egy alkatrész, amelynek szerepe a motor által kibocsátott gázok (kipufogógázok) károsanyag-tartalmának csökkentése. A károsanyag-tartalom csökkenését úgy érik el, hogy a működés során kialakuló magas hőmérsékletnek köszönhetően a katalizátorban található nemesfémek a káros anyagok egy részét oxidálják, vagy ártalmatlan anyagokká alakítják: a füstgáz szénhidrogén- és szén-monoxid tartalmát alakítják át vízgőzzé és szén-dioxiddá.
A két gázkomponensre ható katalizátorok már két darab egymáshoz kapcsolt külön elemből állnak, az első egy redukciós katalizátor, ahol a nitrogén-oxidokat redukálják, a második egy oxidációs, ahol a szénhidrogének és a szén-monoxid átalakítása következik be.
A katalizátor magja egy extrudált kerámiatömb, amelyben rengeteg áramlási csatorna van. Az így megnövelt felületű magra viszik fel a nemesfémet, a tulajdonképpeni katalizátor anyagot. Ezek a nemesfémek a platinafémek családjába tartozó platina, palládium és ródium. A platina segíti az oxidációt, a palládium és a ródium a redukciót. (Forrás: Wikipédia)

Az utóbbi időszakban Nagyváradon és Bihar megyében sokasodott meg a katalizátorlopások száma. A Bihoreanul hetilap online kiadása által közreadott esetek aggodalomra adhatnak okot: a tolvajok akár egy perc alatt is képesek levágni az alkatrészt, és eltűnni vele. A bihari megyeszékhelyen az utóbbi időben húsz feljelentés érkezett a rendőrségre ilyen esetek miatt, de az is előfordult, hogy a tolvajok autóbontókba hatoltak be az ortodox húsvét és pünkösd idején, ahonnan nagy mennyiségű alkatrészt tulajdonítottak el, jelentős kárt okozva. A becslések szerint az esetek során okozott kár eléri a 2,4 millió lejt.

Zsebbenyúlós a probléma

Simon István székelyföldi származású, Kolozsváron élő és dolgozó autószerelő a Maszolnak elmondta: jellemzően a régebbi autótípusok, ezek között is inkább a benzinmotorosok katalizátora ér többet, mert ezekben még nagyobb mennyiségű nemesfém található. Ugyanakkor megtudtuk azt is, a 2000-es évek elejétől a gyártók igyekeztek a katalizátorokat nehezebben elérhető helyekre szerelni, 2010–2012 után pedig szinte valamennyi új típusban olyan helyen található, amit a tolvajok nem érhetnek el.

Az interneten rákeresve többtucatnyi hirdetést találni, amelyekben katalizátort keresnek vagy kínálnak | Fotó: Facebook

Kérdésünkre, hogy mit tehet egy olyan tulaj, akinek az autójából kilopták az alkatrészt, Simon egyszerű választ adott: be kell szereltessen egy másikat. Évjárattól és típustól függően a katalizátorok árai nagymértékben változnak a több száz eurótól akár a több ezer eurós értékig, de Simon István szerint az az ésszerű ajánlat minden szerelő részéről, hogy újat szereltessen be a tulaj. A szakember elmondta, némileg olcsóbb megoldás úgynevezett univerzális katalizátor beszerelése, azonban ezzel az alkatrésszel a gépkocsi szinte biztosan nem tudja azokat a károsanyag-kibocsátási mutatókat produkálni, amelyeket megkövetelnek a műszaki vizsgán.

Lehetséges még autóbontókban is keresgélni, de az itt megvásárolt alkatrészek esetében sosem tudni, hogy tulajdonképpen milyen állapotban van, mennyire van szétégve, hogy képes-e ellátni a feladatát, vagy hogy meddig.

Az autójavító szakember kérdésünkre közölte: Székelyföldön ő maga többször is találkozott olyan esettel, amikor kilopták az autókból a katalizátort, de Kolozsváron is hallott a munkatársaitól hasonló esetekről. Mint mondja, van egy harmadik, szintén elég költséges megoldás, amivel a tulajok megóvhatják a tolvajoktól a drága alkatrészt, ez pedig az autószerelők – és egyben a tolvajok – rémálma: egy úgynevezett haspánt felszerelése, amelyet 16–20 csavar is tarthat, és ezeknek a többsége mind más és más típusú. A jobb minőségű ilyen védőlemezek ára is eléri az 500 eurót, de vannak olyan esetek, amikor ez még kedvező befektetésnek minősülnek egy lopáshoz és az ezzel járó kiadások mellett.

A rendőrség tanácsokat osztogat

A lopások megelőzése érdekében a rendőrök azt tanácsolják a járművezetőknek, hogy lehetőleg garázsban, udvaron parkoljanak, de ha ez nem lehetséges, akkor lehetőleg jól megvilágított helyet válasszanak, és ha mód van rá, szereljenek fel megfigyelő kamerákat.

Fotó: Wikipédia

Ajánlott továbbá, hogy az autót olyan riasztórendszerrel szereljék fel, amely gombnyomásra is aktiválódik, a katalizátort pedig olyan lopásgátlóval, amelybe belevésik az autó alvázszámát, ami abban esetben lehet hasznos, ha az ellopott alkatrészt a rendőrség megtalálja.

A rendőrség szerint az is fontos, hogy a sofőrök sík helyen parkoljanak, mivel a két kerékkel a járdaszegélyen hagyott autók alatt nagyobb a mozgástér a tolvajoknak.

Egy másik javaslat az, hogy a katalizátort – a Maszolnak nyilatkozó autószerelő által is említett – egy speciális pajzzsal védjék meg. Végül, de nem utolsósorban arra intik az autótulajdonosokat, hogy figyeljenek oda arra, ha idegenek lézengenek a parkolóban és azonnal értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívószámon, ha gyanús viselkedést észlelnek egy autó közelében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?