Ellopták egy magyar család karácsonyfáját

A tettes egy játékautót is magával vitt.

A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 20 éves férfit, aki eltulajdonította egy jászkiséri család karácsonyfáját. A nyomozók megtalálták és visszaadták az ellopott holmit – olvasható a rendőrség honlapján.Hűlt helye maradt csak a karácsonyfának/Fotó: police.hu

A hatóságnál december 25-én tett bejelentést egy család arról, hogy amíg a szenteste meglátogatott rokonoknál időztek, a házuk pedig üres volt, valaki betört hozzájuk, leszedte a díszeket a karácsonyfájukról, majd több hosszabbító kábellel és egy játékautóval együtt elvitte.

Az ügyben egy helybeli férfit állítottak elő, aki beismerő vallomást tett, és elmondta: nem volt otthon fenyőjük, ezért vitte el a családét. A rendőrök szerint ugyanez a férfi december 1-jén is bement a ugyanabba a házba, mikor az ott lakók távol voltak, akkor egy mobiltelefont és a töltőjét, valamint egy hosszabbítót lopott el.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Kapcsolódók

Kimaradt?