Hivatalos: az amerikaiak felülvizsgálják Románia vízummentességét

Beigazolódtak a korábbi sajtóértesülések, az Amerikai Egyesült Államok kormánya valóban felülvizsgálja Románia besorolását a vízummentességi programjába.

A kedden megjelent hivatalos közlés szerint azért vizsgálják felül a Visa Waiver programba való csatlakozást, hogy biztosítsák a szigorú biztonsági követelmények betartását. „A felülvizsgálat alatt az Egyesült Államok felfüggeszti az Elektronikus Utazási Engedélyezési Rendszer (ESTA) bevezetését a román állampolgárok számára” – magyarázzák. Határidőt nem szabtak a felülvizsgálatra, és amíg az nem zárul le, a román állampolgároknak továbbra is szüksége lesz turistavízumra, ha az Egyesült Államokba akarnak utazni.

Még mindig várni kell | Fotó: az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége/Facebook

Marcel Ciolacu kormányfő szerint ez a felülvizsgálat csupán „technikai intézkedés”, része a biztonsági kockázatok újraértékelésének. „Minden feltételnek eleget tettünk és kiérdemeltünk a helyünket ebben a programban” – hangsúlyozta. Facebook-bejegyzésében Ciolacu azt írta, hogy megérti a Trump-adminisztráció általános politikai irányváltásának kontextusát, amely nagy hangsúlyt fektet a bevándorlás elleni küzdelemre és az Egyesült Államok határainak megerősítésére. „Támogatni fogjuk ezt az erőfeszítést, ahogyan azt egy valódi partner teszi” – fogalmazott. Megjegyezte ugyanakkor, hogy reményei szerint a halasztás rövid lesz. Kihasználják ugyanakkor az időt, hogy tisztázzanak minden esetleges fenntartást, amely aggodalmat okoz az amerikaiak részéről, ugyanakkor kitartanak amellett, hogy Románia biztonsági garanciát nyújt.

Eredetileg arra számítottak, hogy március 31. után már szabadon utazhatunk az államokba, március 20-án értesült viszont arról a hazai sajtó, hogy bizonytalanná vált a vízummentesség. A G4Media diplomáciai források alapján számolt be arról, hogy a migráció visszaszorítását és a határok megerősítését célzó Trump-adminisztráció kilátásba helyezte Románia vízummentességének a halasztását. A portál akkor azt írta, hogy „technikai okok” miatt két hónappal léphet hatályba a vízummentesség. A ProTV ugyanakkor már akkor közölte, hogy felülvizsgálatról van szó, és nem biztos, hogy a vízummentességre jogosult országok listáján maradhat Románia. A külügy és Románia amerikai nagykövete akkor közölte, hivatalos értesítést nem kaptak az eredeti tervek megváltozásáról. Több ízben is nyomatékosítotották, hogy Románia minden követelménynek eleget tett, hogy bekerüljön a Visa Waiver programba.

Növekvő román migrációval „riogat” az amerikai sajtó

A Trumphoz közeli Fox News amerikai tévécsatorna különben épp kedden foglalkozott a román migránsokkal, azt állítva, hogy megnőtt azoknak a száma, akik Kanada felől illegálisan lépik át a határt. A műsorban megszólaló szakértő szerint ez annak tudható be, hogy a román állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Kanadába, onnan pedig könnyen beszöknek az Egyesült Államokba. A logika azonban vitatható, hiszen a statisztikai adatok szerint 2023-ban kevesebb mint egy százalék volt az illegális román határátlépők száma, csak tavaly nőtt meg a számuk, márpedig Románia már 2017 óta kanadai vízummentességet élvez. Amúgy az sem tűnik drámainak, hogy a 344 illegális határátlépő közül 40 volt román. A csatornának nyilatkozó szakértő kiemelte, hogy a romániak többsége Olaszországba emigrál, de legalábbis a többség Európában marad. Ugyanakkor szerinte ha Románia amerikai vízummentességet kap, akkor az illegális bevándorlást felváltja a 90 napos tartózkodási időt túllépők száma.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?