Hihetetlenül sokat dolgoznak a romániaiak

A romániaiak első helyen állnak Európában az évente ledolgozott munkaórák számát tekintve – derül ki egy francia intézet új kutatásából, amely szerint évente átlagosan 2043 munkaóra jutott egy foglalkoztatottra Romániában.

Második helyen Bulgária áll közel 2000 órával, a rangsor végén pedig Finnország, kevesebb mint 1700 ledolgozott órával.

Illusztráció: Pexels

Tavaly átlagosan heti 37,5 órát dolgoztak az EU-ban a 20-64 év közötti foglalkoztatottak – derül ki az Eurostat szeptemberi felméréséből. A tagállamok közül Görögországban volt a leghosszabb az átlagos heti munkaidő (41 óra), majd három kelet-európai tagország, Lengyelország (40,4 óra), illetve Románia és Bulgária (egyaránt 40,2 óra) következik a sorban. Ezzel szemben a legkevesebbet Hollandiában dolgoznak az emberek (átlag heti 33,2 órát), majd Németország (35,3 óra) és Dánia (35,4 óra) található a legkevesebb átlagos heti munkaidőt felmutató országok élmezőnyében.

A foglalkoztatás formáját tekintve az alkalmazottal rendelkező önfoglalkoztatók dolgoznak a legtöbbet egy héten, átlagosan 47,5 órát az EU-ban. Az alkalmazott nélküli önfoglalkoztatók esetében pedig 40,7 óra, míg az alkalmazottaknál 36,7 óra a heti átlagos munkaidő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?