Helikopterből értek tetten agresszív sofőröket: 240 napra vették el egyikük jogosítványát (VIDEÓ)

Több ezer lejes bírságot kell fizetnie, és 240, valamint 180 napra maradt vezetői engedély nélkül az a két sofőr, akiket egy Kolozs megyei országúton filmeztek le a rendőrök vasárnap, miközben agresszíven vezettek és veszélyesen előztek. Egyiküket a forgalmat felügyelő helikopteres egység állította meg.

A két sofőrt vasárnap, alig egy óra leforgása alatt érték tetten a 1C jelzésű országúton, a Kolozsvár és Nagybánya közötti szakaszon.

Nagyon veszélyesen előzőtt. | Fotó: képernyőmentés

„Két járművezető a közlekedési szabályokat teljesen figyelmen kívül hagyva, záróvonalon keresztül hajtott végre veszélyes előzéseket, mintha az út csak az övék lett volna. Egy 50 éves Máramaros megyei férfi alig négy perc alatt négyszer előzött szabálytalanul Dengeleg (Livada) és Széplak (Bunești) között – ez a teljesítmény nem ügyességre, hanem felelőtlenségre vall. Egy másik, 59 éves Szatmár megyei sofőrt Kapjon (Coplean) környékén értek tetten három hasonló manőver közben” – tájékoztatott a Kolozs megyei rendőrség.

Az 50 éves sofőr esetében, látva, hogy továbbra sem fogja vissza magát és folytatja a veszélyes vezetést, a légirendészeti egység a beavatkozás mellett döntött: a helikopter szirénájával és hangszóróján keresztül szólították fel megállásra, majd kivezették a forgalomból. A Máramaros megyei férfit 4860 lejes bírsággal sújtották, jogosítványát pedig 240 napra bevonták. A Szatmár megyei sofőr 3645 lejes büntetést kapott, és 180 napig nem vezethet.

A rendőrség szerint az akció a Belügyminisztérium Repülési Főfelügyelőségének támogatásával valósult meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?