Hatósági felügyelet alatt a 17 éves fiú – Háromszor kapták el autóvezetés közben
Eljárás indult egy 17 éves Beszterce-Naszód megyei fiatal ellen, miután háromszor is jogtalanul vezetett autót.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyeztek egy 17 éves óradnai fiút, miután a rendőrök három különböző alkalommal is rajtakapták, hogy jogosítvány nélkül vezet a közutakon. A naszódi bírósági ügyészség közleménye szerint a bűcscselekményeket szeptember 6-án, november 4-én és november 23-án követte el. Utóbbi alkalommal a rendőrök 24 órára őrizetbe is vették.
A fiatalt emellett azzal is gyanúsítják, hogy forgalomból kivont, illetve hamis rendszámmal ellátott járművet vezetett, ugyanis szeptember 6-án egy rendszám nélküli autó volánjánál kapták el, amelyre egy másik jármű rendszámtáblái voltak felhelyezve.
Emellett egy másik, szintén rendszám nélküli autót is vontatott, amelyet egy 20 éves falubelije vezetett, akinek szintén nem volt jogosítványa – derült ki a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.
A legutóbbi esetnél – november 22-ről 23-ra virradó éjszaka – a fiatal a rendőr elől próbált elhajtani, amikor az megközelítette a járművet az országúton. Az ügyészek szerint a rendőrautó hat kilométeren át üldözte, előbb a főúton, majd egy községi úton, végül pedig akkor fogták el, amikor az egyik ingatlan előtt elakadt a sárban.
December 3-án az ügyészség elrendelte a büntetőeljárás megindítását, valamint a 60 napra szóló hatósági felügyelet megkezdését.
CSAK SAJÁT