Hatósági felügyelet alá helyezték a volt környezetvédelmi minisztert

Hatósági felügyelet alá helyezték Costel Alexét, a volt környezetvédelmi minisztert, aki emiatt lemondott pártja megyei szervezetének éléről.

Costel Alexe | Fotó: a politikus Facebook-oldalaCostel Alexe, a Iaşi megyei tanács elnöke szerdán bejelentette, hogy hatósági felügyelet alá helyezték, emiatt önként lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöki tisztségéről, megyei tanácselnökként azonban továbbra is ellátja feladatait.

Alexe ártatlannak nevezte magát szerdán kiadott sajtóközleményében. Ebben arról tájékoztat, hogy kedden, április 27-én behívták a korrupcióellenes ügyészséghez (DNA), és közölték vele, hogy korrupcióval gyanúsítják, és hatósági felügyelet alá vonják. „Ártatlan vagyok, és meggyőződésem, hogy ezt be fogom bizonyítani a bíróság előtt” – írta a politikus. Hozzátette: becsületbeli kérdésnek tartja, hogy önként lemondjon pártja helyi szervezetének éléről, hogy az ellene folyó bűnvádi eljárás semmilyen módon ne befolyásolja a szervezet működését és megítélését.

Costel Alexe ellen vesztegetés elfogadása és sikkasztásra való felbujtás miatt indított kivizsgálást januárban a DNA. A korrupcióellenes ügyészek szerint tavaly, amikor környezetvédelmi miniszteri tisztséget töltött be, Alexe 22 tonna acéllemezt kapott egy acélgyár menedzserétől a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó tanúsítványának ingyenes kiállításáért cserébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?