Tagadja a korrupcióval gyanúsított volt miniszter a vesztegetést és sikkasztást

Közéleti tisztségének betöltése alatt soha nem kért és nem kapott illetéktelenül javakat – állítja közleményében Costel Alexe volt környezetvédelmi miniszter, akit a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vesztegetés elfogadásával és sikkasztásra való felbujtással gyanúsít.

A korábbi Orban-kormány volt minisztere azt írta: „Meglepődéssel vettem tudomásul a korrupcióellenes ügyészség közleményét az ellenem indítandó büntetőjogi eljárás megkezdésére vonatkozó javaslatról. (…) bízom az igazságszolgáltatásban és szeretném, ha mielőbb lezárulna ez az eljárás, amely pontosan a valóságot fogja tükrözni: hogy közéleti tevékenységem alatt egyszer sem kértem és nem is kaptam törvénysértő módon illetéktelen javakat.”

Costel Alexe jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének és a Iaşi megyei önkormányzatnak az elnöke. A DNA hétfőn kérte fel a legfőbb ügyészséget, hogy az forduljon Klaus Iohannis államfőhöz a volt környezetvédelmi miniszter elleni bűnvádi kivizsgálás kérelmezése érdekében. Erre azért volt szükség, mert a vádhatóság által feltételezett bűncselekmény idején Alexe még kormánytag volt.

Az ügyészek szerint Alexe körülbelül 103 ezer lej értékben kért termékeket egy acélgyár menedzserétől, a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó tanúsítványának ingyenes kiállításáért cserébe. A kapott árut (körülbelül 22 tonna vaslemezt) egy rokona cégének székhelyén vette át 2020. április 23-án és július 7-én – állítják a nyomozók.

(Nyitókép forrása: Costel Alexe Facebook oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?