Háromszéki autópálya: továbbra sincs tervező

Tipikusan romániai folyamat zajlik az A13-as számú, Brassó és Bákó közé tervezett, így Kovászna megyén is áthaladó autópálya kapcsán: meg a tervező kiválasztása sem történt meg, most már március derekára tolta az illetékes hivatal az újabb határidőt. Mint ismeretes a korábbi tervezővel – annak kérésére – szerződést bontottak a hatóságok.

Röhejes, ami a romániai autópályák kapcsán zajlik, minap Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter arra „vetemedett”, hogy egyenesen a kivitelező céget vádolja meg a Bihar és Bisztraterebes közötti, az A3-as autópálya egy szakasza építésének a szabotázsával, azt állítva, hogy a versenytárgyalást megnyerő vállalkozások nem akarnak szerződést aláírni a közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR). A miniszter állítását az érintett cégek sajtóközleményben cáfolták, bizonyítva, hogy a valamivel több, mint 28 kilométeres sztráda építésének a megkezdése valójában nem rajtuk múlik.Illusztráció: Pexels A CNAIR a Bákó és Brassó között tervezett A13-as számot viselő autópálya kapcsán sem „remekel”, hiszen amint írtuk  először január 4-ét, majd a hónap végét, majd februárt valószínűsítette időpontként a CNAIR, most viszont ismét kitolták a dátumát annak, hogy nevesítsék a megvalósíthatósági tanulmányt befejező vállalkozást. Most a bejelentést állítólag március 13-án teszik meg, jóllehet múlt év májusában (!) három cég – a román Consitrans és Explan, illetve a török Mega Mühendislik – vállalkozott arra, hogy elvégzi ezt a feladatot, a pályázati dokumentációk kiértékelése még 2023 augusztusában megtörtént.

Az idő húzása nem a legjobb hír a háromszékiek számára sem, hiszen Kovászna megyét átszeli a 11-es számú borzasztóan forgalmas országút, és nem telik el egy nap, hogy az Erdély és Moldova közötti egyik összeköttetést biztosító, Kézdivásárhelyt is átszelő szakaszon ne történjen kisebb nagyobb baleset.

És csak a megvalósítási tanulmányról van szó, ami korántsem jelenti azt, hogy a megszületésével megkezdődne a nem kevés kihívással járó munkálat, hiszen a pálya tervezett nyomvonala a megye egyik legnehezebb terepét, az ojtozi szorost is érinti, hegyeket kell majd átszeljen. A 164 kilométer hosszúságú autópálya építésének megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítésére 24 hónapot láttak elő, így legjobb esetben is csak a dokumentáció készülhet el 2026 márciusáig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?