Halmokban áll a szemét Marosvásárhelyen és környékén, felmondanának a hulladékgyűjtő vállalatnak

Felbonthatják a Marosvásárhely és környékén levő 18 település háztartási hulladékgyűjtését ellátó céggel megkötött szerződést – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.

A megyeszékhelyen, valamint a környékbeli településeken csaknem tíz napja holtponton van a háztartási hulladék begyűjtése és elszállítása, a város összes utcáján halmokban áll a szemét.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ígéretet kaptak arra a Brantner Veres SA hulladékgyűjtő vállalat képviselőjétől, hogy egy héten belül rendeződik a probléma Marosvásárhelyen és a 2-es zónához tartozó többi településen. Hétfő délután tartott sajtótájékoztatóján Péter Ferenc közölte: elindítják a szerződés felbontásának folyamatát.Tarthatatlan a helyzet | Forrás: Facebook/Szegedi Ilona vásárhelyi lakos

„2021 májusában meghirdettük a versenytárgyalást, akkor jelent meg az elektronikus közbeszerzési rendszer oldalán a feladatfüzet. 2022 júniusában került sor a szerződés aláírására, a nyertes cégnek volt 120 napja, hogy felkészüljön ennek a szerződésnek a végrehajtására. Ezt követően egyetlen területen sem sikerült a felkészülés, az igazgatótanács döntése alapján a határidőt meghosszabbítottuk 15 nappal, ezt követően kellett volna, hogy beinduljon a hulladékgyűjtés Marosvásárhelyen és a megyeszékhely környékén levő 18 településen” – magyarázta a tanácselnök.

Mint mondta, az érintett településekről kapott információk alapján kezdeményezik a szerződésbontást a céggel. „Ez nem azt jelenti, hogy már holnap szerződésbontásra kerül sor, hanem azt, hogy elkezdődik egy olyan folyamat, aminek a végén eljuthatunk oda, hogy akár megtörténhet a szerződés felbontása. Ennek a megbeszélése volt ma napirenden azon a találkozón, amelyre meghívtuk a környékbeli polgármestereket. Abban az esetben, ha a Brantner Veres SA illetékesei továbbra sem fogják betartani a szerződésben foglaltakat, szerződésbontásra kerül sor, ezt közöljük velük is” – részletezte hétfői sajtótájékoztatóján Péter Ferenc.

Mint fogalmazott, a cégnek 30 napja van a helyzet megoldására, ellenkező esetben össze kell hívni a megyei katasztrófavédelmi bizottságot és meg kell hozni a megfelelő döntéseket. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy ilyen mennyiségben álljon a hulladék a lakótelepeken, a köztereken a környékbeli településeken. Kiemelte, a helyzet nagyon súlyos, és az elfogadhatatlan helyzet miatt már több büntetést róttak ki a cégre.

„Ez 2500 lej lehet minden útvonalon, Marosvásárhelyen és ugyanúgy minden egyes közigazgatási egység területén, ugyanakkor a közigazgatási intézmények is büntetéseket róhatnak ki az otthagyott hulladék miatt a hulladékbegyűjtő cégre. Eddig kilenc ilyen jegyzőkönyv született, és a jelentések alapján a cég képviselői hétfőn sem tartották be a hulladékgyűjtés programját Koronkán, Nyárádmagyaróson, Ernyében, Marosvásárhelyen, valamint Maroskeresztúron. Ezekben az esetekben újabb bírságok lesznek kiszabva” – összegezte Péter Ferenc.  A tanácselnök reményét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a cégnek sikerül összeszednie magát, de – mint mondta – fel kell készülni a legrosszabb esetre is.Soós Zoltán polgármester és Péter Ferenc megyei tanácselnök | Fotó: Péter Ferenc Facebook-oldala

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere kijelentette: ismervén a marosvásárhelyi helyzet súlyosságát, igyekeznek megoldást találni a hulladékgyűjtő cég miatt kialakult helyzet rendezésére.

„A helyi rendőrség képviselői kint vannak a terepen, együtt a közterületfenntartó felügyelőivel, akik folyamatosan felügyelik a hulladékgyűjtést. Az elmúlt egy hétben közel száz büntetést rótt ki a polgármesteri hivatal a szolgáltatóra. Az utóbbi napokban tovább romlott a helyzet, ennek megfontolása és számításba vétele alapján kedden előkészítjük helyi szinten a sürgősségi helyzetek bizottságának az összehívását. Több lakónegyedben jeleztek problémákat, többek között a Tudor és a Kövesdomb lakónegyedekben” – közölte a sajtóval a városvezető.

A hétfői nap folyamán egyeztettek a városi rendőrség képviselőivel a provokálások megelőzése érdekében. Soós Zoltán felkérte a megyeszékhely polgárait, hogy ne reagáljanak a különféle közösségi hálókon terjedő provokációknak, hiszen a cél az, hogy minél hamarabb és törvényes eszközökkel megoldódjon a jelenleg kialakult szemétkrízis.

Claudiu Maior tanácsos, a korábbi polgármester, Dorin Florea bizalmasa egy halom szemetet helyezett el a városháza bejárata előtt, tiltakozásul a helyzet miatt, de a helyi rendőrség megbírságolta illegális szeméttárolás miatt – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán Portik Vilmos, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere.

Soós Zoltán polgármester ugyanakkor felkérte az illetékes intézményeket, hogy az elkövetkező napokban segítsék a városi adminisztrációt a hulladékgazdálkodás megoldásában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?