Felújított síremléket avatnak Gábor Áron halálának 175. évfordulóján

Gábor Áron halálának 175. évfordulóján felújított síremléket avatnak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntőjének eresztevényi sírhelyénél.

Mint ismert, Gábor Áron 1849. július 2-án halt hősi halált a kökösi csatában, örök nyugalomra két nappal később helyezték az eresztevényi református temetőben. A hálás utókor 1892-ben állított emléket a székely hősnek, amely Gyárfás Győző királyi főmérnök tervei alapján készült, ám mindmáig befejezetlenül állt.

Fotó: Wikipedia

Gyárfás Győző az obeliszk tetejére egy teljesen kiképzett ágyúmakettet szánt, amelynek kivitelezésére akkor pénz hiányában nem kerülhetett sor. Most viszont a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi Rotary Klub, a Hármas Alapítvány, Maksa Község Önkormányzata, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa összefogva, Gábor Áron halálának 175. évfordulóján befejezte a híres ágyúöntő síremlékét, az eredeti terveknek megfelelően.

Gábor Áron felújított síremlékének avatására, valamint az ahhoz kapcsolódó megemlékező ünnepségre július 4-én, csütörtökön, 18 órától kerül sor Eresztevényen. A rendezvényen többek között részt vesz Vargha Tamás, a magyar Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A síremlék melletti Benke kúriában csütörtökön 7 órától bemutatják A szabadságharc mécsesei című kiállítást majd Váry O. Péter tart vetített képes előadást A befejezett síremlék. Gábor Áron végső nyughelyének históriája címmel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?