Felmérés: az emberek nem várnak változást a kormányváltástól
A romániaiak mintegy felének a véleménye szerint a rotációs kormányváltás nem hoz változást, és a miniszterelnök-cserét követően is ugyanúgy mennek majd az ország dolgai, mint eddig – derült ki a Mentsétek meg Romániát (USR) szövetség által megrendelt közvéleménykutatásból. A pártok támogatottsága azonban változott, a PSD után a második politikai erővé lépett elő az AUR, amely a harmadik helyre taszította le a PNL-t.
A The Center által elvégzett felmérés szerint továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal a biztos szavazók körében, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig a harmadik lett, miután meglepetésszerűen – legalább is a közvéleménykutató cég szerint – a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) feljött a második helyre.
Ennek megfelelően, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, a PSD a szavazatok 28 százalékát szerezné meg, az AUR pedig 22 százalékra számíthatna. A PNL biztos szavazói bázisa 18, százalékos, az USR a saját maga által megrendelt felmérésben 13 százalékon végzett, az az RMDSZ pedig 6 százaléknyi szavazatra számíthatna.
A Népi Mozgalom Pártja (PMP) már nem jutna a be a parlamentbe, miután a felmérés szerint mindössze 3 százalékos a támogatottsága. Hasonlóképpen a törvényhozáson kívül maradna a PNL korábbi elnökének, Ludovic Orbannak az új pártja, a Jobboldal Ereje, amelyre válaszadók 2 százaléka szavazna, és ugyanennyien támogatnák Victor Ponta Pro Románia nevű pártját is.
A politikusok kedveltségének sorrendjét Kolozsvár polgármestere, Emil Boc vezeti, de róla is csak a megkérdezettek 12 százaléka mondott pozitív véleményt. Egyaránt 11 százaléknyian „kedvelik” Mircea Gaoanát, Marcel Ciolacut és Gabriela Fireát, az USR elnökének pedig 10 százalékos a szimpátia-indexe. Klaus Iohannis államfő még hátrább végzett a maga 8 százalékával, a PNL leköszönt miniszterelnöke, Nicolae Ciucă pedig 5 százalékon áll az USR által megrendelt felmérésében.
A PSD és a PNL közötti megállapodás szerint a mandátum félidejénél végbement rotációs kormányváltást a válaszadóknak csak a 12 százaléka tartja jó megoldásnak, miközben 35 százalék szerint kifejezetten rossz döntés volt, a megkérdezettek 48 százalékának pedig semleges a véleménye.
A kormányváltásról és az ezt követő időszakról 49 százaléknyian mondták azt, hogy nem várnak változást, eközben 34 százalék szerint a dolgok a rossz irányba fordulnak.
A felmérést május 27. és június 11. között készítették 916 személy telefonos lekérdezésével. A hibahatár 3,4 százalékos.
CSAK SAJÁT