„Felkeresték” a rendőrök az iskolai lógósokat
Az iskolaelhagyás kockázatának kitett gyermekeket keresték fel otthonukban az aradi rendőrök.
A helyi rendőrség pénteki beszámolója szerint az iskolákból kérték ki a „lógósok” listáját, az elmúlt hét folyamán pedig összesen 109 diákot kerestek fel, hogy szüleiket figyelmeztessék a kötelezettségekre. Egész pontosan arra, hogy tíz osztályig kötelező az oktatás.
A szülőkkel elbeszélgetve kiderült, a legtöbb esetben a reggeli felkelés a „lógás” fő okát. „A legtöbb szülő azt mondta, hogy nem bírja rávenni a gyermekét, hogy korai órában felkeljen. Úgy tűnik, hogy ezek a családok nem értik, hogy majd akkor lesz az ébredés, amikor lezárul az iskolai időszak és következményei lesznek a gyermekek felnőtt életére” – idézte az Agerpres a helyi rendőrség közleményét.
A hatóság képviselői hozzátették: az iskolaelhagyást kizárólag az iskola, a családok és a közösség együttműködése révén lehet megfékezni.
CSAK SAJÁT