Feljelentették Ciolacut a DNA-nál

A kormányfő kijelentéseinek hatására az égbe szökött a meghiúsult verespataki projektben érdekelt kanadai cég részvényeinek az árfolyama.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă hétfőn bejelentette, hogy feljelentette a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) Verespatak ügyében Marcel Ciolacu kormányfőt tőzsdei manipuláció, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és csalás miatt.Fotó: Agerpres

A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, hogy a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnál (ASF) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) is bepanaszolta a miniszterelnököt.

Drulă szerint törvénysértésnek minősülnek a kormányfőnek azok az ítélethirdetés előtti nyilatkozatai, miszerint a román államot több milliárd dolláros kártérítés kifizetésére fogja kötelezni a nemzetközi választottbíróság a verespataki bányaprojekt meghiúsítása miatt.

“Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a nyilatkozatok azonnali hatást gyakoroltak a verespataki projekt mögött álló Gabriel Resources vállalat részvényeinek tőzsdei árfolyamára” – idézi a politikust az Agerpres.

Az ellenzéki párt elnöke szerint az illetékes állami hatóságoknak ki kell vizsgálniuk, hogy ki húzott hasznot a miniszterelnök kijelentései nyomán a tőkepiac “manipulálásából”. A politikus úgy vélte, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal Marcel Ciolacu megszegte a miniszterelnöki esküjét, amely szerint a mandátuma alatt Románia érdekeit fogja képviselni. Szerinte a kijelentéseivel a kormányfő elárulta az ország érdekeit.

Drulă közölte azt is, hogy a kormánypárti politikusok borúlátó nyilatkozatai miatt február folyamán megkétszereződött a Gabriel Resources részvényeinek árfolyama a torontói tőzsdén.

Januárban a Gabriel Resources részvényeivel még csak 0,43 dolláros áron kereskedtek, majd azt követően, hogy a bukaresti kormány képviselői ismételten azt nyilatkozták, Romániát valószínűleg több milliárd dolláros kártérítés fizetésére kötelezi a bíróság, meredeken emelkedni kezdett az árfolyam. Március 8-án a torontói tőzsdén 0,87 dollárt ért egy részvény, a cég számára kedvezőtlen ítélet megszületése után azonban mélyrepülésbe kezdett, s 11-én 0,05 dollárra zuhant.

Kapcsolódók

Kimaradt?