Felháborodtak a környezetvédők, mert a miniszter csökkentené a barnamedve védettségét

A Natura 2000 civil szervezetek koalíciója nehezményezi, hogy a környezetvédelmi minisztérium feladná a barnamedve védettségét. A koalíció azt állítja, hogy az intézkedés kártérítés nélkül hagyja a nagyvadak által károsított gazdákat, és a medvevadászat ellenőrzése teljesen megszűnik.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszternek címzett nyílt levelükben úgy fogalmaznak, a döntése, hogy a Környezetvédelmi Tanács brüsszeli ülésén arra kérte az Európai Bizottságot: fontolja meg az európai barnamedve nemzetközi státuszának szigorúan védettről védettre történő módosítását, ellentétes a korábbi, párbeszédre és átláthatóságra vonatkozó elveivel. Felróják, hogy bár kéthetente ülésezett a nagyvadakkal foglalkozó munkacsoport, ezt a döntést nem vitatták meg a tagjaival.

Azzal érvelnek a barnamedve szigorú védettségének megszüntetése ellen, hogy abban az esetben a környezetvédelmi minisztériumnak többé nem lesz jogalapja arra, hogy kártérítést fizessen a vadkárokért, és arra kényszerül, hogy növekvő kilövési kvótákat hagyjon jóvá, amelyeket majd állami ellenőrzés nélkül ültetnek gyakorlatba.Illusztráció: AdobeStockAzt is felróják, hogy a környezetvédelmi minisztérium az évek során nem tett eleget, hogy csökkentse a medvék és az emberek közötti konfliktusokat. Kifejtik, a romániai medvepopuláció alakulásának elemzése azt mutatja, hogy az elmúlt 80 évben a védelmi intézkedések enyhítésekor az egyedek száma jelentősen csökkent. Az 1990-1996 közötti időszakban, amikor a faj nem volt védett, a populáció 8000-ről 5000-re csökkent.

Úgy vélik, hogy a védettségi státusz esetleges csökkentése közvetett hatással lesz a medvepopulációra, mivel ösztönzi az orvvadászatot, ami 5-10 év alatt azt eredményezné, hogy a medvék száma az 5900-es küszöbérték alá fog esni, akkor újra erősíteni kell védelmet.
A védelem csökkentésének hatása a romániai kutatás szintjén is érezhető lesz, mivel az elmúlt 20 évben a medvék kutatására is összpontosító összes projektet európai forrásokból valósították meg, érvelnek.

A koalíció kijelenti, hogy nem ellenzi a medvepopuláció kezelésének olyan rendszerét, amelynek a vadászat az egyik pillére, de ellenzi, hogy olyan rendszert állítsanak vissza, mint ami az 1900-2000 közötti időszakban volt érvényben, amikor az ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontok különbözőek voltak.

Amint arról beszámoltunk, a román környezetvédelmi miniszter kérte az Európai Bizottságot: mérje fel újra az európai barnamedve-populáció állapotát, és fontolja meg az európai barnamedve nemzetközi státuszának szigorúan védettről védettre történő módosítását, ahogyan korábban a farkasok esetében is eljárt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?