Fejenként 500 lejes támogatásban részesült több mint 240 ezer diák

A kormány csütörtöki döntése nyomán fejenként 500 lejes támogatásban részesül 246 ezer szegény családból származó diák – közölte a kormányülést követően az európai alapokért felelős ügyvivő miniszter, Marcel Boloş.

Az intézkedés a Támogatás Romániának elnevezésű szociális és gazdaságösztönző csomag részét képezi.

Fotó: Borsi Balázs

A miniszter azt mondta, a fejenként 500 lejes támogatást csütörtökön már utalták az erre jogosultaknak.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy az európai uniós alapokból finanszírozott program részeként 1 188 000 millió darab, egyenként 170 lej értékű élelmiszercsomagot osztottak ki a napokban rászoruló személyeknek.

Korábban beszámoltunk  arról, hogy a nehéz anyagi körülmények között élő diákok 500 lej értékű tanszervásárlási segélyt kapnak áprilisban. A támogatást olyan gyerekek kaphatták meg, akik esetében az egy családtagra jutó havi átlagjövedelem az országos bruttó minimálbér kevesebb mint 50 százalékát teszi ki. Az 500 lej értékű utalványokat elektronikusan bocsátották ki.

Csép Éva Andrea családpolitikus, parlamenti képviselő a Maszolnak korábban elmondta, az oktatásban részt vevő minden gyerek megkaphatta a támogatást, amennyiben olyan családból származik, ahol az egy főre eső havi átlagjövedelem az országos bruttó minimálbér legtöbb 50 százalékát teszi ki, azaz, ha az egy főre eső jövedelem 1275 lej alatt van.

Az 500 lejes támogatás kimondottan tanszerekre, tanfelszerelésre, ruhákra költhető el. „Van egy lista, amelyben megtalálhatók a programban részt vevő szolgáltatási egységek, tehát készpénzre nem váltható be a kártyán levő összeg” – emelte ki a képviselő.

Hozzátette: „Én azt gondolom, hogy rendkívül fontos figyelnünk a kirekesztett közösségekre. Gondolnunk kell azokra a családokra, ahol a szülők kis jövedelem mellett szeretnék a gyerekeiket iskolába járatni. Meg kell tennünk minden lépést ahhoz, hogy felzárkóztassuk ezeket a gyerekeket. Fontos elkerülni, hogy az anyagi hiányosságok miatt a gyerek kiessen az oktatásból.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?