Fehérköpenyes félretájékoztatás – Törvény van ellene, csak alkalmazni kell
Az összeesküvés-elméletek széles skálája visszaköszönt a Brassóban rendezett botrányos konferencián elhangzott, orvosok által tartott előadások során. A félretájékoztatás súlyos következményekkel járhat.
Az ügyészséggel fenyegetett Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter és visszavonatná a praxisgyakorlási jogot azoktól az orvosoktól, akik felszólaltak a hétvégén rendezett botrányos brassói konferencián és ott minden tudományos alapot nélkülöző „hazugságokat terjesztettek a modern orvosi kezelésekkel kapcsolatban”. Mint beszámoltunk róla, a tárcavezető állásfoglalásában határozottan elítélt minden olyan megnyilvánulást, amely veszélyezteti a betegek életét és aláássa az orvostudományba és az állami intézményekbe vetett bizalmat. Szerinte a félretájékoztatás, az összeesküvés-elméletek terjesztése merénylet az egészség ellen.
Már a konferencia elnevezése is beszédes. Covid-19 és bio-digitális konvergencia címmel rendezték meg szombaton, az egyik szervező Facebook-oldalán olvasható részletes leírás alapján pedig az oltásellenesek és összeesküvéshívők gyülekezetét célozta. Csakhogy nem civilek szervezték és értekeztek, hanem orvosok. A Digi24 szerint ugyan az egyik főszervezőnek, a brassói gyermekorvos Damian Baciunak nincs orvosi engedélye, több előadó viszont állami, vagy magánkórházban dolgozik.
Az érintett intézmények rendre elhatárolódtak orvosaiktól, mint ahogyan az orvosi egyetemek és a román epidemiológiai társaság is elítélték az „úgynevezett konferencián” elhangzott félretájékoztatást. „Az emberiség történeleme egyértelműen bizonyítja az elhangzottak ellenkezőjét. Az ott elhangzott mindegyik úgymond orvosi információt büntetniük kell a tanügyi intézmények szakembereinek és a szakmai társaságoknak, a közönség pedig hivatalos és hiteles forrásból kell informálódjon” – fogalmaztak.
„Sem az orvosláshoz, sem a tudományhoz nincs köze”
Az orvosi kamara áltudományos eseménynek minősítette a brassói konferenciát és elhatárolódott tőle. Közleményük szerint annak, ami Brassóban történt sem az orvosláshoz, sem pedig a tudományhoz nincs köze. „Mind a részvevőknek, mind pedig az előadóknak tudniuk kell, hogy ezen a nyilvános eseményen megvitatott témák súlyos ellentmondásban vannak a modern orvostudomány minden bizonyítékon alapuló tudományos felfedezésével” – vélekedtek.
A szakmai fórum szerint a félretájékoztatás és az álinformációk terjesztése csökkenti a tudomány és a szakemberek iránti bizalmat, az ilyen információk terjesztése pedig hatalmas veszélyt jelent a közegészségre. Rámutattak, hogy a fertőző betegségek kezelése és megelőzése terén rengeteget fejlődött az orvostudomány az elmúlt évszad során, az oltások általi immunizáció pedig több millió gyermek és felnőtt életét mentette meg. „A brassói konferencia viszont már az elnevezésében a tematikájában is ellentmond minden orvosi elvnek, tudományos tannak és etikának. Súlyos következményekkel járhat a közegészségre nézve” – mutattak rá, hozzátéve, hogy a praxisjoggal rendelkező orvosoknak szigorúan tiszteletbe kell tartaniuk az orvosi és etikai alapelveket, amelyeknek irányt kell mutatniuk a tevékenységükhöz.
Vizsgálódik a CNA
Belehallgattunk mi is ebbe a botrányos konferenciába, hiszen azt online közvetítették – például a NașulTV – és továbbra is elérhető az interneten. Hallottunk pszichotronikus fegyverről, világméretű kísérletről, 5G-ről, tömegek oltás általi irányításáról, a közismert vagy kevésbé ismert összeesküvés-elméletek széles skálája megmutatkozott a felszólalók előadásaiban. Még vallásos vonulata is volt a konferenciának, ahol a homoszexuálisokat pszichés betegekként mutatták be.
Portálunk úgy tudja, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) hivatalból eljárást indított az ügyben, hiszen a konferenciát televízió is közvetítette. Várhatóan a jövő héten tárgyalják.
Amúgy, mint arra Boros Orsolya, a tanács egyik tagja rámutatott, a koronavírus-járvány óta folyamatosan szembesülnek ilyen tartalmakkal, amelyeket el kell távolíttatniuk, ezért számukra már nem annyira megdöbbentő. Jelezte azt is, hogy a járvány idején is voltak, amikor orvosok osztottak meg nyilvánosan vitatott tartalmat, olyankor értesítették az Orvosi Kamarát.
Súlyos társadalmi következményekkel járhat
Az Orvosi Kamara feladata az ilyen ügyekben eljárni – mutatott rá Soós Szabó Klára is, aki a Maszol megkeresésére hangsúlyozta, hogy az orvosi törvény és a deontológia is kimondja, hogy praktizáló orvos csakis tudományosan bizonyított tények alapján dolgozat. Nem terjeszthetnek elméleteket. A Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke szerint az ilyen megnyilvánulások tovább nehezítik a beoltottsági sikert. Mindent egy kalap alá vesznek, ami viszont súlyos társadalmi következményekkel járhat, hiszen fellángolhatnak már múltba veszett járványok – figyelmeztetett. Szerinte elfogadhatatlan, hogy egy-két vélt eset alapján tudományos következtetéseket vonnak le.
Soós bevallotta, hogy praxisa során találkozott olyan esettel, amikor a páciens ilyen álteóriák miatt utasított el például minden fajta oltást gyermeke számára, de azt megjegyezte, hogy ez szerencsére ritka. Nálunk a törvény nem kötelezi a gyermekek beoltását, de például külföldön egyszerűen nem veszik fel a gyermeket az iskolába, ha nincs beoltva – mutatott rá, hozzátéve, hogy még bizonyos külföldi egyetemeken is kérik az oltásokra vonatkozó igazolást.
Arra a kérdésünkre, hogy az áltudományos teóriák terjesztésének visszaszorításához kell-e új törvény, vagy törvényi szigorítás Soós hangsúlyozta: az orvosi törvény az egyik legszigorúbban szabályozott szakma. A praxisgyakorlási jog megőrzéséhez minden évben eleget kell tenni bizonyos feltételeknek, többek között annak, hogy nem terjesztenek tudományos alapot nélkülöző elméleteket. Az orvosi kamara pedig állami hatósági jogkörrel rendelkezik, az etikai szabálysértések nyomán megvonhatják a praxisgyakorlási jogot a vétkesektől. „Van törvény, alkalmazni kell” – állapította meg.
Kivizsgálják, de…
Cătălina Poiană, az orvosi kamara elnöke ugyancsak felháborodott a brassói „álkonferencia” esetén, kivizsgálást ígért, de szerinte olyan jogszabályozásra lenne szüksége a kamarának, amely révén gyors döntéseket hozhatnak. A Digi24-nek hangsúlyozta, hogy csak 4-5 praktizáló orvos vett részt az eseményen, azokkal szemben, akik nem a kamara tagjai, tehetetlenek.
Rogobete még hétvégén közölte, hogy szükség esetén törvényi módosítás kezdeményeznek.
CSAK SAJÁT