Fedett lovardával bővült a lőrincrévei lovaskomplexum
A Balogh-házaspár által Romániában elsőként meghonosított lovasterápia mindeddig csak a „meleg szezonban” működhetett, szabadtéri foglalkozásként. Az új fedett sátorban viszont megszakítás nélkül folytatódhat a terápia, így több lesz az esély a fogyatékos gyerekek rehabilitációjára és a rendezvények sem lesznek kitéve az időjárás viszontagságainak.
Balogh Csilla és Csaba 2009 óta foglalkoznak lovasterápiával, azóta évente 50-70 fejlődésben visszamaradt gyereken segítenek ezzel a módszerrel. A szolgáltatásokat nem csupán Fehér megyei, hanem távolabbi, kezelésre szoruló gyerekek számára is igénybe veszik a szülők.
A néhány nappal ezelőtt elkészült új lovardát sok korábbi beruházás előzte meg. A kezdeményezés már a legelején komoly kihívást jelentett a lovaskomplexum infrastruktúrájának kiépítése tekintetében. „Egy gazzal benőtt, szemetes telket választottunk ki a falu határában, egy kiszáradt tó területén, amelyik a Maros egyik holtága volt. El lehet képzelni, mekkora bátorságra és mennyi munkára volt szükség, de szerencsére, ötévenként sikerült megvalósítani egy-egy nagyobb beruházást. Lovasistálót, szénatárolót építettünk, kialakítottunk két lovaspályát, egy szép játszóteret hoztunk létre. Állandóan szépítettük a kis faházikót, filegóriát, lelátót építettünk” – sorolja, a teljesség igénye nélkül, Balogh Csaba.
Az új, 21 méter széles és 36 méter hosszú lovarda egyúttal a rendezvények zökkenőmentes lebonyolítását is garantálja, telepítésének ötlete is épp egy ilyen eseményhez kapcsolódik, erről Balogh Csilla mesélt a Maszolnak.
„Tavaly hatalmas szerencsénk volt, mert miután lejárt a legnagyobb rendezvényünk, a MOL Gyermekgyógyító Kupa illetve az azt követő lovasfesztivál, a rákövetkező napra hatalmas vihar tört ki, elvitte a kisebb sátrakat és egyéb kisebb károkat is okozott. Akkor döbbentünk rá, hogy akár el is maradhatott volna az esemény és tizenöt megyéből kétszáznál több résztvevő mindhiába utazott volna ide. Szerencsére, nem sokkal a kellemetlen esemény után, egy régebbi partnerünk, a Star Assembly, jelezte, hogy támogat minket a fedett lovarda megvásárlásában. Ehhez további tizenöt cég társult és egy fél év alatt kész is lett a sátor. Egy álom vált valóra ezáltal, ezelőtt egy évvel még gondolni se mertünk rá. Most már nyugodt szívvel kezdhetünk neki a szervezésnek, de ugyanúgy örülök annak is, hogy megszakítás nélkül gyakorolhatunk a fogyatékos gyerekekkel. Mindig szomorúak, amikor nincsenek a foglalkozások” – mondta Balogh Csilla.
A lovasterapeutától megtudtuk: az idei MOL Gyermekgyógyító Kupára május 31-én, a lovasfesztiválra pedig június 1. között kerül sor, ahova szeretettel várják az érdeklődőket.
CSAK SAJÁT