Európai forrásokból rehabilitálják a mikházi római segédcsapattábort

A több mint kétmillió eurós projektet a Maros Megyei Tanács nyerte el az Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv kiírásában, a kivitelezési határidő 2026.

A projekt szerint két új épületet húznak fel, így a teljes helyszínt multifunkcionális turisztikai központtá alakítják át – jelentette ki Liliana Lircă muzeológus, a Maros Megyei Múzeum szóvivője. Hozzátette, az egyik épület látogatóközpontként, míg a másik kutatóközpontként működik majd.

Fotó: Maros Megyei Múzeum/Facebook

A népi örökség hagyományait felhasználva, a két épület egy-egy kunyhóhoz hasonlít. A látogatóközpontban múzeumpedagógiai termet, ajándékboltot és jegypénztárt, valamint a mikházi régészeti ásatások során feltárt műtárgyakat bemutató kirakatot alakítanak ki. Emellett egy olyan kiállítást is berendeznek, amely a Római Birodalom bekötőútjait és közlekedési eszközeit tárja fel a látogatók előtt.

A látogatóközpontban lehetőség adódik majd arra is, hogy a turisták megismerjék a segédcsapattábor épületének védelmi funkcióját és azokat a védelmi elemeket, amelyekkel a római birodalom katonái védekeztek. A kutatóközpont célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a helyi és nemzetközi kutatóknak a segédcsapattábor további feltárására, tanulmányozására – összegezte a Maros Megyei Múzeum szóvivője.

Fotó: Maros Megyei Múzeum/Facebook

A mikházi segédcsapattábor a Nyárád völgyének védelmében töltött be fontos stratégiai szerepet. A II–III. század folyamán a több mint negyvenhektáros település a Nyárád völgye legfontosabb gazdasági és katonai központja volt. A régészeti kutatások és a geofizikai mérések alapján a település szívében lévő katonai tábor alaprajza és beosztása szigorúan követte a római tábori építészet szabályait. A körülötte kialakult polgári település (vicus militaris) a mai falu nyugati része, illetve a Mikháza és Deményháza közötti szántóföldek alatt található. A jelenleg is folyó tervásatások fő célja a castrumbeli főutak kereszteződésénél álló parancsnoki épület (principia), illetve a vicus egyes maradványainak kutatása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?