Ételmérgezés a Gyilkos-tónál: egészségügyi engedély nélkül szervezték meg a tábort

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) ellenőrző osztálya vizsgálatot indított a Gyilkos-tónál szervezett gyerektáborban felmerült ételmérgezés-gyanú ügyében.

Cornelia Miron, a DSP orvosvezetője az Agerpresnek elmondta, az intézmény felügyelői kiszálltak a helyszínre, és egy későbbi időpontban közlik a vizsgálat eredményeit. Miron tájékoztatása szerint szerda reggel 10 gyermeket kezeltek a gyergyószentmiklósi városi kórházban, állapotuk jó. Azt is elmondta, hogy 55 temesvári gyermek tartózkodott a gyilkostói panzióban, az egészségügyi igazgatóságot azonban nem értesítették a tábor megszervezéséről.

Hangsúlyozta, csak múlt éjjel, amikor megtörtént a baj, szereztek tudomást arról, hogy egy csapat gyermeket szállásoltak el ott, a hatóságot nem értesítették, és nem kértek engedélyt tőlük a tábor megszervezésére.

Hozzátette, az iskolai táborok megszervezéséhez engedélyt kell kérni a DSP-től, de az elmúlt években a szervezők ezt a követelményt kijátszották azzal, hogy más név alatt szervezték meg ezeket a rendezvényeket. Így a közegészségügyi felügyelők csak abban az esetben szereztek tudomást ezekről a táborokról, ha gondok merültek fel.Fotó: Maszol

A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) kedd este tájékoztatott, hogy Gyilkostó egyik panziójánál szervezett táborban mintegy 20 gyermeknél ételmérgezés tünetei jelentkeztek, és több orvoscsapatot küldtek a helyszínre.

A 11 és 13 év közötti gyerekeket megvizsgálták az orvosok. A páciensek előbb megtagadták a kórházba szállítást, de végül, a táborfelügyelőkkel való megbeszélést követően, tizenkettőt a gyergyószentmiklósi kórházba vittek kivizsgálásra, közülük két személyt már kiengedtek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?