Aleksandar Vučić bejelentett távozása első pillantásra történelmi fordulópontnak tűnhet. Ám a balkáni politikát ismerők számára a lépés inkább egy újabb, gondosan megkomponált hatalmi koreográfia része.

Vasárnap ismét nagyszabású kormányellenes tüntetést szerveztek Szerbiában, Aleksandar Vučić elnök lemondását és előrehozott parlamenti választásokat követelve. A tiltakozók első látásra nyitott kapukat döngetnek, hiszen az államfő előző nap bejelentette, hogy heteken belül lemond az elnöki tisztségről. Kritikusai azonban nem hisznek abban, hogy Vučić távozása végleges lenne. Inkább arra tippelnek, hogy a szerbiai politikai életet több mint másfél évtizede uraló populista vezető csupán szerepet vált: miközben látszólag távozni készül, valójában igyekszik megtartani mindazt, amit az elmúlt években felépített.

Növekedés és centralizáció

Vučić pályája a kilencvenes évek ultranacionalista politikájában gyökerezik. A Szerb Radikális Párt (SRS) fiatal képviselőjeként olyan kijelentéseket tett, amelyek máig kísértik. A boszniai háború idején egy alkalommal azt mondta: „ha megölnek egy szerbet, mi száz muszlimot ölünk meg”. Később azt állította, hogy szavait kiragadták a kontextusból.

A 2000-ben tömegtüntetések által elűzött Szlobodan Milosević rezsimjében információs miniszterként a média korlátozását felügyelte. A fordulat után ügyesen pozícionálta magát: a radikális nacionalista imázsát fokozatosan leváltotta a stabilitást ígérő pragmatistáéra. 2012-től van hatalmon: 2012–2014 között első miniszterelnök-helyettesként, 2014-től miniszterelnökként, majd 2017-től elnökként.

Ebben az időszakban Szerbia radikálisan átalakult. A munkanélküliség 26 százalékról a harmadára csökkent, a GDP közel megháromszorozódott, a külföldi működőtőke-beáramlás pedig rekordokat döntött. A csőd szélén álló bányák és acélművek újraindultak, elsősorban a látványosan megerősödött kínai kapcsolatoknak köszönhetően.

Vučić ügyesen egyensúlyozott Brüsszel és az EU keleti riválisai – Kína és Oroszország – között, miközben Szerbia hivatalosan EU-tagjelölt volt. A jogállamisági reformok azonban rendre elakadtak, a sajtószabadság romlott, és a nemzetközi rangsorok szerint Szerbia ma rosszabb helyen áll, mint bármely más uniós vagy akár balkáni ország.

A formálisan ceremoniális államfői tisztséget Vučić a végrehajtó hatalom központjává alakította. Elnökként rendszeresen részt vett kormányüléseken, ő irányította a külpolitikát, felügyelte a gazdasági döntéseket, és kvázi állandó médiajelenlétével a hatalom valódi birtokosaként jelent meg a választók előtt. Bírálói szerint a Szerb Haladó Párt mára állampártként működik. A politikai lojalitás fontosabbá vált, mint a szakmai kompetencia, a közbeszerzések átláthatatlanná váltak.

Repedések a rendszeren

2024 őszén leomlott egy rosszul kivitelezett beton előtető az újvidéki (Novi Sad) vasútállomáson. Az incidens – amely 16 ember halálát okozta – repedéseket okozott a megingatatlannak tűnő rendszeren. A közbeszerzési visszásságok, a felügyeleti hiányosságok és a korrupció gyanúja országos tiltakozáshullámot indított el.

A több mint másfél éve tartó tüntetések a Milosević-éra óta nem látott tömegeket mozgattak meg. A mozgalom különösen a fiatalok körében vált meghatározóvá, és a rendszer egésze ellen irányul. A nemzetközi szervezetek – köztük az EU – egyre hangosabban bírálják a jogállamiság és a sajtószabadság romlását.

A lemondás időzítése több tényezővel magyarázható. Először is, jövőre lejár Vučić második elnöki ciklusa, és az alkotmány korlátozása miatt nem indulhat újabb mandátumért. Ha hatalmon akar maradni, vissza kell térnie a miniszterelnöki posztra. Erre a legjobb megoldás az, ha előbb lemond. Ebben az esetben az ideiglenes elnök Ana Brnabić házelnök lesz, a parlament pedig Vučićot miniszterelnökké választhatja még a jövő decemberben esedékes törvényhozási választások előtt. A kormánykoalíció ugyanis kényelmes többséggel rendelkezik a 250 tagú egykamarás parlamentben.

Valódi alternatíva?

A lemondás időzítésének köze lehet ahhoz is, hogy a másfél éven keresztül nagyrészt ignorált tüntetések politikai kockázattá váltak. A diákmozgalom addig nem jelentett veszélyt a hatalomra, amíg nem volt politikai tényező. Most azonban a diákok saját választási listát szerveznek, így – 2024 vége óta először – a rendszer reális kihívóval szembesül.

Nem utolsó sorban a magyarországi kormányváltás megfosztotta Vučićot az Orbán Viktor kormánya által biztosított uniós védőernyőtől. Brüsszel máris felfüggesztett bizonyos támogatásokat, és egyre erősebb nyomást gyakorol Szerbiára, különösen az ország külpolitikai igazodása és a jogállamiság terén. Egyes vélemények szerint Vučić bejelentése, miszerint az „Egységes Szerbia” nevű választási koalícióval vág neki a parlamenti választásoknak, lehetőséget ad neki arra, hogy a brüsszeli kritikák egy részét a partnerekre hárítsa.

Az elnök körüli hatalmi elit vélhetően azzal is számol, hogy a 2027 májusa és augusztusa között megrendezett belgrádi Expo 2027 nemzetközi kiállítás sikere elegendő politikai tőkét hoz, így a parlamenti választásokat megtarthatják közvetlenül az expó végén.

Az előrehozott választások kiírása a másfél éve tartó rendszerellenes tüntetések egyik legfontosabb követelése. A politikai túlélőbajnok Vučić most először kerül olyan helyzetbe, amikor a játszma kimenetele nem kizárólag az ő kezében van. Ugyanakkor azzal, hogy nem jelölte meg távozásának pontos időpontját, továbbra is fenntartja magának a lehetőséget, hogy váratlanul lépjen – meglepje ellenfeleit, és visszaszerezze az irányítást a folyamat fölött.