Kórházba szállították Szerbia elnökét
Egy belgrádi katonai kórházba szállították szombaton Alekszandar Vucsics szerb elnököt, miután rosszulléte miatt lerövidítette amerikai útját, és hazatért – közölte az államfő hivatala.
A szerb államfőnek betegség miatt kellett megszakítania az útját. Korábban szerb sajtóforrások azt közölték, hogy az elnök állapotáról várhatóan a következő napokban ad részletesebb információkat a kormányzat. A hivatal a mostani közleményben szintén azt ígérte: közölni fogják, amint többet megtudnak az elnök állapotáról, számol be az MTI.
A Tanjug hírügynökség jelentése szerint Vucsics amerikai látogatása során hirtelen rosszul lett. A szerb elnök így nem vehetett részt azokon a főbb eseményeken, amelyek miatt Amerikába utazott.
A TASZSZ orosz hírügynökség az első hírről beszámolva emlékeztetett az elnök azon korábbi kijelentésére, amelyben azt mondta: részt szeretne venni a május 9-i moszkvai győzelem napi felvonuláson, kivéve, ha „történne vele valami, vagy Szerbiát hihetetlen veszély fenyegetné.”
A szerb elnöknek az utóbbi években is voltak egészségügyi problémái: 2019-ben például a szívét érintő egészségügyi problémák miatt kellett kórházba vinni. Ugyanakkor a Novosztyi nevű szerb lap a mostani esettel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Vucsicsnak több mint tíz éve vannak egészségügyi gondjai, amelynek a többsége a magas vérnyomásra vezethető vissza.
A lap szerint egy szerb doktor, Dragan Dincsics már nyilatkozott is arról, hogy mi történt a tengerentúli úton. Az orvos azt mondta: Alekszandar Vucsics Amerikában rövid ideig tartó, erős fájdalmat érzett a mellkasában.
Állítása szerint az elnök ezt követően intenzív kezelést kapott, de az orvosok még a kezelés után is „165/98-as vérnyomást” mértek nála. „Ez egyértelműen mutatja, hogy a terápia előtt a vérnyomása jelentősen magasabb volt” – mondta Dincsics.
CSAK SAJÁT