A szaknak megfelelő tantárgyból vizsgáznak az érettségizők csütörtökön

Csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgy írásbeli vizsgájával folytatódik az érettségi, az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott vizsganaptár szerint. Hétfőn a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgáját tartották meg, szerdán pedig a kötelező szakvizsgát. A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok pénteken anyanyelvből vizsgáznak.

A kötelező szakvizsgát eredetileg kedden rendezték volna meg, azonban a minisztérium egy nappal elhalasztotta azt a meteorológusok által kiadott vörös hőségriasztás miatt. Az idei első érettségi vizsgaszakaszra közel 131 ezer vizsgázó jelentkezett. Közülük mintegy 116 ezren az idei végzős évfolyamból, míg körülbelül 15 ezren korábbi évfolyamokból vesznek részt a vizsgán.

A román anyanyelvű diákoknak ez az utolsó vizsgájuk | Illusztráció: Pexels

A vizsgaközpontokba 7.30 és 8.30 között lehet belépni érvényes személyazonosító okmánnyal. Azoknak a vizsgázóknak, akik tiltott tárgyakat – például mobiltelefont, segédanyagokat, tankönyveket, jegyzeteket, elektronikus kommunikációs vagy számítási eszközöket, táskát stb. – visznek magukkal, ezeket a kijelölt megőrzőhelyen kell leadniuk. Ott egy tasakba vagy borítékba helyezik személyes tárgyaikat, és egy nyilatkozatot is kitöltenek, amely tartalmazza a tulajdonos nevét és a leadott tárgyak jegyzékét. Aki ezt megtagadja, nem vehet részt a vizsgán.

Az írásbeli 9.00 órakor kezdődik. A feladatok megoldására három óra áll rendelkezésre, amely attól a pillanattól számítódik, amikor a feladatlapok kiosztását minden vizsgateremben befejezték.

Azok a tanulók, akiknek a megyei vizsgabizottság jóváhagyta kérelmét – például látás- vagy hallássérülés, illetve más fejlődési zavar miatt –, legfeljebb két óra többletidőt kaphatnak. A vizsgákat hang- és videófelvétellel rögzítik.

A feladatok megoldásához kizárólag kék tintájú tollat lehet használni, az ábrák és rajzok elkészítéséhez pedig fekete ceruzát. Matematikából és földrajzból csak rajzeszközök használata engedélyezett.

A csaláson ért vagy a vizsgáról kizárt tanulók a következő két érettségi vizsgaidőszakban nem vehetnek részt. Az első eredményeket július 7-én, kedden 12 óráig teszik közzé.

Az első eredményhirdetés után a vizsgázók kérhetik saját dolgozatuk megtekintését a vizsgabizottság eljárásrendje szerint, valamint óvást is benyújthatnak. Az óvás benyújtása nem függ a dolgozat megtekintésétől, és a dolgozat megtekintése sem kötelezi a vizsgázót óvás benyújtására. A dolgozatok megtekintése kizárólag tájékoztató jellegű, és nem jelenti azok automatikus újrajavítását.

A kiskorú vizsgázók csak szülő vagy törvényes képviselő jelenlétében tekinthetik meg dolgozatukat. A végleges eredményeket, az óvások elbírálása után, július 13-án hozzák nyilvánosságra. Az eredményeket minden szakaszban anonim formában teszik közzé: a tanulók nevét egyedi azonosító kódok helyettesítik.

Az érettségi sikeres teljesítéséhez a végzősöknek egyszerre kell teljesíteniük az alábbi feltételeket: le kell tenniük valamennyi nyelvi és digitális kompetenciavizsgát; részt kell venniük minden írásbeli vizsgán; minden írásbelin legalább 5-ös osztályzatot kell elérniük; az írásbeli vizsgák átlaga legalább 6-os kell legyen.

Az írásbeli vizsgák napjain az Oktatási Minisztérium 0800 801 100-as ingyenes zöldszámán várja a vizsgák lebonyolításával kapcsolatos esetleges panaszokat és bejelentéseket. A vonal 8.00 és 16.00 óra között működik, kivéve pénteken (július 3-án), amikor 8.00 és 14.00 óra között hívható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?