banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE – Ellentmondásos információk a súlyos égési sérültek rendelkezésére álló ágyak számáról – Iohannis: messze állunk az ígéretektől

FRISSÍTVE: Alexandru Rafila egészségügyi miniszter 34 ágyról beszél, az általa vezetett szaktárca által kiadott dokumentumban 6 szerepel. A Colectiv-tűzvész túlélői és az áldozatok családtagjai korábban azzal vádolták az egészségügyi minisztériumot, hogy az égési sérültek ellátásának színvonalát akarja csökkenteni azzal, hogy olyan törvénymódosításokat javasol, amelyek „légből kapott" égési központokat hoznak létre. FRISSÍTÉS: 


Cătălin Vișean államtitkár által aláírt, augusztus 7-én kiadott dokumentumban az áll, hogy „jelenleg csak 6 ágy van a súlyosan égett felnőtt betegek számára, és egy sem a gyermekek ellátáára", számol be a G4Media.  Ezzel szemben Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a Medika TV-nek hétfő este azt nyilatkozta, hogy Romániában 34 ágy áll a súlyos égési sérültek rendelkezésére, ebből 24 felnőtteknek és 10 gyermekeknek.

Floreasca kórház | Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldala
A miniszter kedden egy sajtótájékoztatón megismételte állítását. „Ez a valóság, és az államtitkár által aláírt dokumentumot természetesen neki kell pontosítania. Jelenleg szabadságon van" - állította Rafila.
„Jelenleg - néhány, egyes médiaoldalakon keringő hamis információ ellenére - 34 ágy áll rendelkezésünkre, ebből 24 felnőtteknek, 10 gyermekeknek. És három projektben keretében Temesváron, Marosvásárhelyen és Grigore Alexandrescu Kórházban, még körülbelül 20 ágy fog működni" - mondta Rafila.
Nyolc évvel a Colectiv klubban történt tűzeset után Románia egyetlen égési sérültek kezelésére szolgáló központot sem épített - derül ki a G4Media.ro hétfőn közzétett elemzéséből.

Archív fotó: Agerpres

Felújítás és rehabilitáció révén létrejött ugyan néhány egység a közepesen súlyos égési sérülésekkel küzdő betegek kezelésére, de súlyos betegek számára nem épült központ.
Az Alexandru Rafila által vezetett minisztérium 2023 júliusában közvitára bocsátott egy tervezetet, amely módosítja a 2017-ben elfogadott rendeletben szereplő kritériumokat, amelyek alapján egy kórtermet égési sérültközpontnak minősíthetnek.
A Colectiv klubtűz áldozatainak túlélői és családtagjai ennek kapcsán azzal vádolják az egészségügyi minisztériumot, hogy az égési sérültek ellátásának színvonalát akarja csökkenteni azzal, hogy olyan törvénymódosításokat javasol, amelyek „légből kapott" égési központokat hoznak létre.
Erre válaszként küldte ki az államtitkár a dokumentumot, amelyben leszögezi: Romániában 6 ágy áll a súlyos égési sérültek számára a Floreasca kórházban, ezt az egységet égési sérültközpontként akkreditálták. Emellett működőképes - közepes esetek kezelésére akkreditált - égési osztályokban még 21 van felnőttek ellátására: Temesváron (5 hely), Iaşi-ban (5 hely), a bukaresti égési kórházban (5 hely) és a fővárosi Bagdasar Arseni kórházban (3 hely), valamint 13 gyermekeknek a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházban (10 hely) és Iaşi-ban (3 hely).
Ezek azok az ágyszámok, amelyekről Alexandru Rafila beszél, és valójában azért számolhat ezekkel, mert minisztérium által nyilvános vitára bocsátott rendelet enyhíti az egységek égési központként való akkreditálására vonatkozó szigorú kritériumokat, szögezik le a G4Media újságírói.

Részletez és reménykedik a miniszter 

A fővárosi Matei Balş Járványkutató Intézetnél tett látogatásakor a tárcavezető a sajtó kérdésére felsorolta: a 34 ágyból hat a bukaresti Floreasca kórházban, öt a bukaresti égéssebészeti kórházban, öt a iaşi-i megyei sürgősségi kórházban, öt a temesvári megyei sürgősségi kórházban, három a bukaresti Bagdasar-Arseni kórházban, tíz a bukaresti sürgősségi gyermekkórházban található.

Rafila elmondta azt is, hogy sikerült újraindítani a megépítését annak a három súlyos égéssérülteket ellátó központnak, amelyekről korábban finanszírozás hiányában az egészségügyi minisztérium „lemondott”.

A miniszter szerint most sikerült újratárgyalni a Világbankkal a három projekt finanszírozását, így fel fog épülni egy-egy központ Temesváron, Marosvárhelyen és Bukarestben. Elmondta, hogy Temesváron idén június 4-én el is kezdődött már az építkezés. Ebben a központban hat súlyosan égett beteget tudnak majd ellátni. Marosvásárhelyen idén szeptemberben kezdődik az építkezés 62 millió eurós befektetéssel, a bukaresti sürgősségi gyermekkórház bővítése pedig szintén szeptember végén kezdődik, 77 millió euróból. A munkálatok határideje mindhárom központ esetében 2025 februárja - részletezte Rafila.

„Reméljük, hogy 2025 első évnegyedében ezek a kórházépületek már működőképesek lesznek” - tette hozzá a tárcavezető.

Iohannis: messze állunk az ígéretektől

Van némi haladás a súlyos égéssérülteket kezelő központ ügyében, „de még messze állunk attól, amit megígértek" – jelentette ki Klaus Iohannis kedden a bukaresti sürgősségi klinikai kórháznál, miután meglátogatta a crevediai robbanás itt kezelt sérültjeit.

Az államfő az újságíróknak nyilatkozva elmondta, beszélt a súlyos égéssérülteket kezelő központ témájáról a bukaresti kórház vezetőségével is, akik úgy vélekedtek, hogy némi előrelépés történt az ügyben, „de még messze állunk attól, amit megígértek".

„Vagy eltúlzottak voltak az ígéretek, vagy nem voltak kellőképpen elkötelezettek azok, akiknek mozdítaniuk kellett volna a dolgokon" - fogalmazott.

Iohannis hozzátette, a politikusok a „választások hevében" használják olykor a „bukott állam" kifejezést, de ez nem jelenti azt, hogy semmi sem működik Romániában. Példaként hozta fel a meglátogatott bukaresti sürgősségi klinikai kórházat, amely szerinte „példás" munkát végez. „Nem szabad mindent egy kalap alá venni" - nyomatékosította.

Megkérdezték tőle az újságírók, hogy az államelnöki pozícióból lehetett-e volna többet tenni a súlyos égéssérülteket kezelő központ ügyének előmozdításáért, tekintve, hogy néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, prioritásnak tekinti a kórházakat. Iohannis azt válaszolta, az államfőnek mindössze „formális" szerep jut ebben, a gyakorlati rész a kormányra hárul. Államelnökként az uniós alapok megszerzésével tud hozzájárulni az ügyhöz, és Brüsszelben összesen 80 milliárd eurót harcolt ki Romániának. Az összeg az uniós helyreállítási mechanizmus keretében az országnak járó alapokat is magában foglalja, és ebből „például ezt a problémát is meg lehet oldani" - magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?