Elkezdték lecserélni az utcanévtáblákat Csíkszeredában

Elkezdték lecserélni az utcanévtáblákat Csíkszeredában, újdonság pedig az, hogy házszámozást is feltüntető táblákkal egészülnek ki a jelzések. A 2018-ban indult kétéves per bírósági végzésének eleget téve több mint 1300 utcanév- és házszámtáblát helyeznek ki.

Mint ismert, volt városvezetés jogerősen elveszítette a pert a Dan Tanasă nevével fémjelzett Méltóságért Európában Polgári Egyesülettel (ADEC) szemben. a városban az utcanévtáblákon eddig a magyar megnevezés szerepelt elöl és utána a román. A Ráduly Róbert Kálmán által irányított városvezetés a 2020-ban meghozott végleges bírósági döntés értelmében úgy oldotta meg az ítélet végrehajtását, hogy kettévágták az utcanévtáblákat, így a román nyelvű részt helyezték felül. Egyes utcákban pedig egyszerűen csak eltávolították a táblákat.

A régi utcanévtáblák cseréjére minden szempontból megérett az idő: egyrészt a korábbi bírósági per is megkövetelte a cseréjüket, másrészt az állapotuk is indokolta a frissítést. A városháza tudatosan megvárta, hogy a városcímer hivatalossá váljék, ezt követlen megterveztette, majd megrendelte a táblákat.

„Csíkszeredának immár hivatalos címere van, és az utcanévtáblák esetében a bírósági végzés egyértelműen fogalmaz a kétnyelvűségre vonatkozóan. Ezekhez igazodva teljesen új vizuális képet akartunk, mert minden városnak meg kell hogy legyenek azok az azonosító elemei, amelyeken keresztül a lakók érzik, hogy oda tartoznak” – fogalmazott Korodi Attila polgármester az új utcanévtáblákat bemutató mai sajtótájékoztatón.

Fotó: csíkszeredai városháza

A műszaki jellemzőket Bors Béla alpolgármester ismertette. Az utcanevek hosszától függően a táblák két méretűek (472x250 mm, illetve 645x250 mm), újdonságként pedig a házszámozás is megjelenik egy-egy kisebb méretű táblán. A rozsdamentes, cinezett acéllemezre fóliaként tapad a fényvisszaverő felső felület, amelyen az utca hivatalos megnevezései mellett a városcímer is megjelenik.

Az 1330 tábla közül 686 darab utcanévtábla, a többi 644 pedig házszámozást jelölő tábla. A szerelésüket a városi kertészet munkatársai oldják meg a következő hetekben.

A táblákat a legtöbb esetben magánterület részét képező kerítésekre, falakra kell felszerelniük, ezért különösen nagy szükség lesz a lakosság nyitottságára. „Beleegyező nyilatkozat kitöltésével járulhatnak hozzá a munka gördülékenységéhez, ezáltal ahhoz, hogy városunk egyedi tábláival az utcakép is szebbé váljék. Amennyiben a nyilatkozatot nem sikerül kézbesítenünk, kérjük a tulajdonosokat, egyeztessenek velünk a helyszínen hátrahagyott elérhetőségek valamelyikén” – írja közleményében a csíkszeredai városháza.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?