FRISSÍTVE – Elhunyt a munkás, aki az Azomureș turbináján dolgozott

Elhunyt az a marosvásárhelyi munkás, aki az Azomureș vegyipari kombináton dolgozott egy turbina tisztításán október elején, majd néhány nappal később kórházba került, és állapota napról napra súlyosbodott. Az 58 éves férfi Nagyváradon halt meg, ahová több mint két hete azért szállították át, hogy műtüdő (ECMO) kezelést kapjon. A munkás hozzátartozója értesítette a Maszolt a sajnálatos halálesetről. A család jelenleg a boncolás eredményeire vár, miután a Törvényszéki Orvosi Intézet vette át az ügyet. Marosvásárhelyen eközben a hivatalok egymásra várnak. Sem a foglalkozásbeli ártalomra, sem a munkabalesetre nem találtak bizonyítékot. FRISSÍTÉS: A kombinát szóvivője szerint még zajlanak a vizsgálatok, amiket közösen a munkásokat alkalmazó céggel folytatnak. 

„Szóltam, hogy legalább mások ne járjanak ugyanígy” – mondta a Maszolnak Székely Ella, az 58 éves munkás sógornője, aki arról értesített, hogy pénteken elhunyt a sógora a nagyváradi kórházban, ahol október 20 óta műtüdő kezelésen volt, mivel súlyosan roncsolódott a tüdeje. „Ha bírta volna a szervezete, akkor még tartották volna az ECMO-n, de leálltak a veséi, dialízisre került csütörtökön, és pénteken bekövetkezett a halál, sajnos. Nem bírta már a szervezete. Gondolom, hogy ez volt a halál oka. Pontosan nem tudom, mit fognak írni a halál okaként, mert kivizsgálást kértünk” – számolt be szomorúan a rokonát gyászoló Székely Ella.

Fotó: Agerpres

A Törvényszéki Orvosi Intézethez került az ügy 

„Mondtam a húgomnak, kérdezze meg, csinálnak-e boncolást, aztán amikor meghallották, hogy munkabaleset, azt mondták, akkor másképp működik a dolog. Akkor az IML (Törvényszéki Orvosi Intézet) átvette, kértek egy rendeletet a rendőrségtől, hogy tudják megcsinálni a toxikológiai vizsgálatot és a boncolást. Talán ma (hétfőn) reggel lesz ez” – mesélte a munkás sógornője. A vizsgálat várhatóan Nagyváradon lesz. Mint Székely Ella elmondta, addig nem is adják ki a holttestet. A család eddig hivatalosan semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy munkabalesetnek nyilvánították-e vagy sem a sógora esetét.

Mint a Maszolon korábban beszámoltunk, a marosvásárhelyi munkás azok után került kórházba, hogy október 8-án egy turbina tisztításán dolgozott az Azomureș vegyipari kombináton. Ezek után napról napra rosszabbul érezte magát, míg végül kórházba került lélegeztetőgépre.  Még húsz kollégája dolgozott ugyanott, közülük ketten szintén kórházba kerültek, öten otthon lábadoztak. Mivel többen voltak érintettek, a pénteken elhunyt munkás sógornője szerint akkor már az orvosok is egy külső, közös okra gyanakodtak. Mint akkor lapunknak Székely Ella beszámolt, sógora tüdő-CT-jét látva az orvosok azt mondták: valamilyen vegyi anyag kerülhetett a tüdőbe, ami szétroncsolta mindkét tüdőt. Ekkor a család feljelentést tett a közegészségügynél és az ügyészségen. Székely Ella úgy gondolja, ezt nem lehet tagadni, hogy munkabalesetről van szó, hiszen 21-en voltak érintettek, ezt ki kellene vizsgálni, de nem sok reményt lát erre. „A kombinátról van szó, és mi kicsik vagyunk a kombináthoz képest” – mondta lemondóan. Hozzátette, pedig többen érintettek, „aki a fertőzőn feküdt, ő sincs jól, úgy tudom, most már májproblémája is van. Hárman voltak befektetve a tüdőklinikán”.

A több hetes kórházi kezelés után elhunyt munkás családja egyelőre nem gondolkodott azon, hogy kártérítést kérjenek. „Az ő életét már nem lehet sem megfizetni, sem visszahozni, de legalább valamit csináljanak, hogy mások ne kerüljenek ebbe a helyzetbe, mert voltak eddig is, csak nem szerepel munkabalesetként egyik sem” – mondta Székely Ella.

A hatóságok egymásra várnak

Október 19-én kezdte vizsgálni a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság és a megyei munkaügyi felügyelőség az eseteket. Egyelőre nem sok eredménnyel. Már akkor arra hivatkoztak, hogy az időbeli távolság miatt már nehéz kinyomozni, hogy mi lehetett az esetleges kiváltó ok a kombinátnál, ami a megbetegedéseket okozhatta. Ugyanakkor azért sem tartják egyértelműnek az összefüggést a megbetegedés és a kombinátnál végzett munkálat között, mivel a 21 munkásból 13 nem lett beteg. A hivatalos diagnózis légzési rendellenesség volt hivatalosan.

Archív felvétel: az Asociatia Pro Infrastructura facebook-oldala

A Maros Megyei Munkaügyi Felügyelőség múlt heti megkeresésünkkor azt mondta, egyelőre a közegészségügyi igazgatóság eredményeire várnak, addig nem tudnak következtetést levonni, hogy mi is történt. A közegészségügyi igazgatóság viszont a munkaügyi felügyelőség megállapításaira vár és az alkalmazó cég nyilatkozataira a belső vizsgálatuk nyomán. A közegészségügyi igazgatóság vezetője, Iuliu Moldovan megkeresésünkre elmondta, jelenleg nem jelenthető ki hivatalosan, hogy munkabaleset volt, – ezt egyébként is munkaügy feladatkörébe tartozik megállapítani, amit ők kijelenthetnének, az csak a foglalkozásbeli ártalom lehetne, de erre sincs semmilyen bizonyítékuk.

„Nem azonosítottunk egy világos okot a megbetegedésre” – jelentette ki Iuliu Moldovan igazgató. Hozzátette: „nem tudom kijelenteni, hogy nem volt kapcsolat a kettő között, nincs alapom rá”, de mint mondta, arra sincs, hogy volt kapcsolat a kombinátnál végzett munkálatok és a megbetegedés között. Várják az alkalmazó cég nyilatkozatát egy esetleges okról, és a munkaügyi felügyelőség eredményeit, határozatát, mondta még az igazgató.

Úgy tűnik, nagyrészt az alkalmazó cég belső vizsgálataira vár mindkét hivatal, rájuk bízzák a kivizsgálást.  Az Azomureș szóvivője korábban csak annyit nyilatkozott lapunknak, ők is vizsgálják az esetet. A munkások egyébként nem a kombinát, hanem egy megbízott cég alkalmazottai voltak. 

Azomureș: „még zajlanak az elemzések”

Ovidiu Maior, a vegyipari kombinát szóvivője megkeresésünkre hétfőn is csak annyit mondott, a munkásokat alkalmazó céggel közösen vizsgálja az ügyet az Azomureș. Eredményekről azonban nem nyilatkozott. „Még tart az elemzés” – mondta a szóvivő. Kérdésünkre, hogy gondoltak-e az érintettek és az elhunyt munkás családjának segítésére valamilyen formában, hosszas hallgatás után Ovidiu Maior annyit mondott: „Amikor lesz több információnk, akkor majd tudok válaszolni”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?