Elena Lasconi: Románia nem szegény, hanem elszegényített ország

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati kongresszusán kijelentette, hogy Románia nem szegény, hanem elszegényített ország.

A politikus szerint a hazai egészségügy és oktatás állapota tűrhetetlen. Emlékeztetett a kórház előtti járdán szülő nő esetére, illetve arra, hogy uniós szinten Romániában az egyik legnagyobb a funkcionális analfabéta gyermekek aránya. „Meddig tűrjük még, hogy hatalmuk legyen ezeknek a politikusoknak, akik csak ahhoz értenek, hogy megszedjék magukat?” - tette fel a kérdést a pártelnök a kongresszus elején tartott beszédében.

Fotó: Agerpres

Lasconi hangsúlyozta, hogy nem pártot akar irányítani, hanem egy mozgalmat szeretne létrehozni az 1989 decemberében kezdődött változások folytatására. „Nem azért jöttem ide, hogy életben tartsam a reményt. Nem azért vagyok itt, hogy azt mondjam, hogy türelemre intselek. Azért vagyok itt, hogy azt mondjam: (...) most van itt az ideje a változásnak” – jelentette ki.

A politikus hozzátette, hogy Romániának jobb jövője lehet, amelyet USR teremthet meg az országnak. „Ha velem tartotok, nem lesz könnyű, nagyon nehéz lesz. De győzni fogunk. (...) Romániában lehetnek magasabb fizetések, és olyan egészségügyi rendszer, ahol empátiával és tisztelettel kezelik a betegeket. Lehet olyan oktatási rendszerünk, ahol a gyermekeinket valóban tanítják. Mindezt megtehetjük. Biztosíthatjuk Románia jövőjét” - fogalmazott a pártelnök.

Amint a Maszolon megírtuk, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombaton tartja rendkívüli kongresszusát , amelyen a mintegy 600 küldött megválasztja a párt 24 tagú vezető testületét és dönt az államfőjelöltről. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?