Az USR új elnöke támogatja az élettársi kapcsolat intézményesítését

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) új elnöke kijelentette, „teljes lényével” támogatja a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését, de a házasság szerinte egy férfi és egy nő között köttetik – írja az Agerpres.

Lasconi azt mondta, a házasság intézményére „érzékeny”, szerint csak egy férfi és egy nő léphet házasságra, de a bejegyzett élettársi kapcsolatot „teljes lényével” támogatja.

Fotó: a politikus Facebook oldala

„Az USR egy jobboldali, szabadságbarát párt, és úgy gondolom, hogy az államnak nem lehet beleszólása, mi történik valakinek a hálószobájában vagy az életében” – mondta, hozzátéve, az államnak az a feladata, hogy jó életkörülményeket biztosítson polgárainak, amelyek itthonmaradásukat szolgálják.

Kifejtette, az LMBT közösség tagjai „nagyon haragszanak” amiatt, hogy a politikusok csak négyévente, a választások alkalmával, manipulatív céllal foglalkoznak ügyükkel. Kijelentette, az USR az egyetlen politikai alakulat, amely törvénytervezetet nyújtott be a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményesítése érdekében. Hozzátette ugyanakkor, maga sem tudja, a tervezet a jogalkotás milyen stádiumában van jelenleg.

Mint írtuk, Elena Lasconi nyerte a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) belső választásait a párt elnöki posztjára, az első fordulóban több mint 68 százalékkal győzött– írja a G4Media. Lasconinak – akit az Argeș megyei Câmpulung Muscel polgármesterévé választottak újra – Radu Hossu aktivista és Cristian Seidler parlamenti képviselő volt a legfőbb ellenfele. Az 11300 szavazatból 7701-et Lasconi kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?