Elégedetlenek a székelyföldi vállalkozói szervezetek

Nem értik, miért ignorálja Hargita Megye Tanácsa a megye gazdasági szereplőinek független szervezeteit, a magas gázszámlák miatt perelő vállalkozók úgy látják, hogy számos elbátortalanító intézkedés történt a politikum, valamint hatóságok részéről a per feladását célozva. Jakab Áron Csaba, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségének elnöke nyilatkozott a Maszolnak.

A Székelyföldi Vállalkozói Szervezetek Fóruma (SZVSZF), vagyis a székelyföldi, alulról szerveződő vállalkozói érdekvédelmi szervezetek konzultációs és együttműködő szervezete két évvel ezelőtt jött létre, jelenleg kilenc tagszervezetet tömörít, melynek vezetői legutóbb február végén találkoztak Sepsiszentgyörgyön.

Jakab Áron Csaba SZMVSZ-elnök | Fotó: SZMVSZ

„Az érdekérvényesítő szerep erősítése érdekében jöttünk létre, az együttműködés hasznosságába, a közös munkába fektetett bizalom és hit erejét és életképességét mutatja, hogy már a nyolcadik találkozónkon vagyunk túl – fogalmazott Jakab Áron Csaba, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségének (SZMVSZ) elnöke. Jakab elmondta, hogy a legutóbbi találkozójukon több kritika is megfogalmazódott, például Hargita Megye Tanácsának irányába, azt követően, hogy a jelenlevők beszámolót hallhattak az egyetlen olyan társszervezet vezetője részéről, aki a politikai fórumokkal szorosabb kapcsolatot ápoló személyként meghívást kapott a Hargita Megye Tanácsa (HMT) által Dél-Tirolba szervezett tapasztalatcserére.

„Többen is értetlenkedtek, hogy miért ignorálja annyira következetesen a HMT a közpénzből szervezett, gazdasági jellegű programjaiban a megye gazdasági szereplőinek független szervezeteit” – közölte Jakab. Elmondta, hogy a korábbi, gyergyószentmiklósi találkozó egyik fontos momentumaként a szervezetek vezetői találkozhattak az RMDSZ vezetőivel, utóbbiak részéről pedig több ígéret is elhangzott. Az SZVSZF jelenlegi képviselője, a házigazda a Junior Business Club elnöke, Karácsony Zsolt szerint a politikusok ígéretei terén sajnos nem sok előrelépés történt, de továbbra is várják az eredményeket.

Az SZMVSZ részéről az Electrica Furnizare energiaszolgáltatóval perben álló vállalkozók helyzetéről hallhattak beszámolót, több tíz vállalkozóról van szó, akik a múlt év elején előzetes értesítés nélkül kiállított hatalmas összegű számlák miatt próbálják jogi úton érvényesíteni igazukat.

„Az elmúlt hónapokban számos elbátortalanító intézkedés történt a politikum, valamint hatóságok részéről a vállalkozók irányába a per feladását célozva, alapból kérdőjelezve meg az alkotmány által szavatolt igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, azonban így is jelentős azok száma, akik kitartanak” – tájékoztatott Jakab Áron Csaba, megígérve, hogy a közeljövőben részletesebb beszámolóval jelentkeznek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?