Elégedetlen Romániával az Amnesty International: diszkriminálják a romákat, nem ismerik el az azonos neműek házasságát

Szisztematikusan diszkriminálják és szegregálják a romákat Romániában, az ország továbbra sem ismeri el az azonos neműek házasságát és bejegyzett élettársi kapcsolatát, és nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma, idézi az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet szerdán közzétett jelentését az Agerpres hírügynökség.

A 155 ország 2023-as emberi jogi helyzetét vizsgáló jelentés Romániára vonatkozó fejezete kitér arra is, hogy Románia nem hozott megfelelő intézkedéseket gazdasága szén-dioxid-mentesítésére. A European Implementation Network és a Democracy Reporting International szervezetek adataira hivatkozva megjegyzi, hogy továbbra is Romániának a legrosszabb a mérlege az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) határozatainak végrehajtása terén.

Az Amnesty International ugyanakkor emlékeztetett, hogy 2023-ban számos tüntetésre került sor Romániában, többek között a fiataloknak az inkluzív oktatáshoz való diszkriminációmentes hozzáférése, a tiltakozási jog korlátozására irányuló kísérletek, a női jogok, az alacsony tanári fizetések, az oktatás alulfinanszírozottsága vagy a fosszilis tüzelőanyagok használata miatt. Ezeken a demonstrációkon nem történtek jelentősebb incidensek – jegyezték meg.

Illusztráció: Pixabay

Rámutattak arra is, hogy 2022-től emelkedik a családon belüli erőszakos esetek száma. Egy civil szervezet februári országos felmérése szerint a lakosság ugyan egyre inkább helyteleníti a nők elleni erőszakot, de minden negyedik személy egyetért azzal, hogy egy nő nem mehet társaságba a férfi partnere nélkül, 23 százalék pedig azzal, hogy egy férfi megtilthatja a női partnerének, hogy találkozzon a barátaival. Ugyanakkor a felmérésben megkérdezettek mintegy 19 százaléka gondolta úgy, hogy „egyáltalán nem súlyos" vagy „nem nagyon súlyos", ha megerőszakolnak egy nőt, miután beleegyezett, hogy meglátogasson egy férfit az otthonában. Az Amnesty szerint a nők gyakran nem jelentették az erőszakos incidenseket, mert féltették magukat vagy gyermekeiket, bizalmatlanok voltak a hatóságokkal szemben, nem volt alternatív szálláslehetőségük, vagy mert szégyellték a velük történteket.

A romák elleni rendőri erőszak továbbra is igen elterjedt az országban, és a jelenség kivizsgálása nem kielégítő – állapította meg a jelentés, emlékeztetve: 2023 szeptemberében az Európa Tanács is bírálta, hogy Románia nem védi hatékonyan a romákat a diszkriminációval szemben. Az Európa Tanács elmarasztalta a politikusok romaellenes retorikáját, és azt is megállapította, hogy alig történt előrelépés az oktatás és a lakhatás terén tapasztalható szegregáció leküzdésében, illetve a romák és a lakosság többi része közötti szakadék megszüntetésében az egészségügyi ellátáshoz és a tiszta vízhez való hozzáférés tekintetében.Illusztráció: Borsi BalázsAz Amnesty megállapította azt is, hogy az azonos neműek házassága és élettársi kapcsolata 2023 végén még nem volt elismerve Romániában. A jelentés felidézte: tavaly májusban az EJEB a Buhuceanu és mások kontra Románia ügyben úgy döntött, hogy az állam köteles biztosítani az azonos neműek kapcsolatának polgári jogi elismerését és megfelelő védelmét. A döntés nyomán a civil szervezetek felszólították a kormányt, hogy gondoskodjon az LMBI-párok kapcsolatának elismeréséről és jogaik védelméről.

Az Amnesty International végezetül az egészséges környezethez való joggal kapcsolatban megjegyzi, hogy az Eurostat januári jelentése szerint Románia energiaellátásának 72 százaléka továbbra is fosszilis tüzelőanyagokra, köztük szénre támaszkodik, a kormány pedig áprilisban konzultációt kezdeményezett a gazdaság 2050-ig történő szén-dioxid-mentesítésének stratégiájáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?